Bejelentés


Pifkó Péter honlapja Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. / Einstei


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Pifkó Péter –Zachar Anna A SZÉCHENYI TÉR ÉS HÁZAINAK KRÓNIKÁJA Bevezetés Az esztergomi Széchenyi tér története az utóbbi ezer esztendőben szorosan összekapcsolódott a város életével, különösen a királyi városéval, amelynek piaci, kereskedelmi központja volt. Éppen ezért az eddig megjelent tanulmányok, füzetek, idegenforgalmi kiadványok is foglalkoztak a tér történetével, de mindegyiknek más és más volt a szempontja. B. Vallon Emma 1963-ban megjelent Az esztergomi Széchenyi tér című munkája, részben az épületek művészettörténeti értékeire, részben a házak történetére helyezi a hangsúlyt. Sajnálatos, hogy tévesen állapította meg a házak tulajdonosaira vonatkozó adatokat, ezért egy-két kivételtől eltekintve valamennyi közlése hibás, amit a kiadvány megjelenése után hasonlóan tévesen több útikönyv is átvett. Dr. Prokopp Gyula a Művészettörténeti Értesítőben a 18. századi királyi város fontosabb házainak a bemutatását vállalta, így a Széchenyi térnek csak néhány épületére tért ki részletesebben. Megállapításai hasznos útmutatóul szolgáltak. Hasonlóan Prokoppné dr. Stengl Marianna Esztergom-Belváros (Műemléki séta) című könyvecskéje, amelyben a tér házai közül azok kerültek előtérbe, amelyek művészettörténeti szempontból érdekesebbek. Értékes adatait krónikánkba is beépítettük. Fontos forrásul szolgált Dr. Prokopp Mária tanulmánya, amely Esztergom 18. századi művészetének országos jelentőségére,- köztük a szabad királyi város- jelentős épületeinek értékeire hívta fel figyelmünket. Az említett munkák tükrében lényegesnek tartottuk a Széchenyi tér 2006-os rekonstrukciójához kapcsolódóan a tér történetének, régi krónikájának részletesebb bemutatását. Ehhez a levéltári (Pifkó Péter), valamint a könyvtári (Zachar Anna) forrásokat dolgoztuk fel. A könyv gerincét a tér házainak története adja. Ezek előtt az első fejezet a virágzó középkort idézi fel, bemutatva az ország fővárosának főterén álló épületeket, templomokat, lakóházakat és lakókat. Kitérünk a középkori életre, vásárokra, s olyan eseményekre, amelyek az egykori Nagy Piachoz kapcsolódtak. Ezt követően bemutatjuk, hogy a török uralom után miként települt újra a tér, mikor milyen házak épültek, s kik voltak a lakói, milyen volt a társadalmi összetételük. Említésre kerülnek a téren felállított szobrok, emlékművek is. A középkorhoz hasonlóan megismerhetjük ennek a korszaknak is a vásári forgatagát, majd azokat a fontosabb politikai eseményeket, amelyek a téren történtek. Érdekes színfoltként, panoptikumszerűen felvonulnak a tér jellegzetes figurái: nemesek, polgárok, szerb és görög árusok, fertálymesterek, hordárok, lámpagyújtogatók, koldusok és gavallérok, vagyis mindazok, akik a tér életéhez hozzátartoztak az elmúlt századokban. Latinusok és udvarnokok Esztergom az Árpád-korban királyi és érseki székhely volt, Magyarország első fővárosa. 1256-ig a királyi központ a Várhegyen található királyi vár volt, amelyet Szent István, Könyves Kálmán és III. Béla építkezéseikkel európai rangra emeltek. Szent Adalbert és a Mennybe felvett Boldogasszony tiszteletére építették a Várhegyen a székesegyházat, amelyet a kortársak „széptemplomnak” neveztek. A várhegy alatt hasonlóan európai jelentőségű volt a kiváltságokkal, árumegállító joggal és útkényszerrel rendelkező királyi város, amely az ország fővárosa lett. Megfordultak itt flamand, zsidó, velencei, frank német és orosz kereskedők is, és sokan le is telepedtek közülük. Ennek az élénk városi életnek a központja volt a mai Széchenyi tér és környéke, az ország legjelentősebb árupiaca. E térség északi részét királyi udvarnoknépek, később káptalani udvarnoknépek lakták. Az 1170-80-as években a vámjövedelmeket ugyanis a város a székesegyházi káptalannak engedte át, amely vámjövedelmek után a téren telkeket kapott. A piactér déli oldalán volt a latin városrész. Belga, francia, vallon, olasz kereskedők éltek itt, akik távolsági-kereskedelemmel, és ötvösséggel foglalkoztak. Ők voltak a városi magisztrátus tagjai is. II. Endre korától oklevél-kiállító és pecséthasználati joguk volt. A helyi ötvösművészet remekét, pecsétjüket, mind a mai napig a Nemzeti Múzeumban őrzik. A pecsét előlapján a Lőrinc kaput, a tornyokkal ellátott városfalat, a vízesárkot, s a királyi város legszebb épületét, a Szennye palotát láthatjuk, amely a főpiacon, azaz a mai Széchenyi téren állott. A pecsét hátoldalán az Árpádok címerpajzsát ábrázolták. A latinusok árucsarnokai a tér déli oldalán, s az idevezető utcákban voltak. A két városrész lakói nem keveredtek egymással. A virágzó középkor emlékei A 13. századi várospecsét, nagy és gyönyörű épületeket jelez, fallal övezve két városkapuval. Ebben foglalt el központi helyet a Nagy Piac. Alaprajza alapvetően megegyezett a középkorival, de úgy a páros, mint a páratlan oldal, körülbelül 10-15 méterrel keletebbre volt a mainál. A tér északi részén a Szent Lőrinc kapu vezetett be a városfallal körülvett királyi városba. Itt lehetett bejutni a Fórumra vagy Főpiacra, a mai Széchenyi térre. A kapu közelében, az udvarnokok városrészében állt a 3. századi római diakonus vértanúról elnevezett, Szent Lőrinc templom, amely a 11. században épült. A 2005-ben folytatott régészeti feltárás leletanyaga azt bizonyítja a templom román stílusban már korábban is állt. A 14. századra sátortetős, gótikus formában építették át. Szentély részét a Széchenyi tér 26. szám előtt 1892-ben tárta fel Récsey Viktor. Ezt a régészeti feltárást folytatták 2005-ben Balassa Bálint Múzeum régészei dr. Horváth István és dr.Lázár Sarolta vezetésével. Ekkor ismét előkerült a templom szentély része, -amely az új térburkolaton is jelezve van,- valamint a templomot körülvevő temető. A templom mellett kis sikátor vezetett le a Dunára, ahol néhány módosabb polgár kőből épült háza emelkedett a nyugati, dunai oldalon. Ezután a város legnagyobb és legszebb épülete következett, az úgynevezett Szennye palota, amint azt a 16. századi metszetek is mutatják. Ez egyben elválasztotta az udvarnokok és a latinusok városrészét is. Zolnay László 1958-ban a mai Széchenyi tér 22-es számú ház udvarán egy kőboltozatú három irányba elágazó pincét talált, felette házmaradványokkal, amelyet a Szennye palotával azonosított. A Zolnay által talált pince valószínű újkori eredetű, s a Fekete Sas vendégfogadó pincéje lehetett. Az újabb feltételezések szerint palota a mai 22-18-es számú házak helyén és mellett állhatott, keleti oldala a 15-ös számú ház homlokzatáig tarthatott. Ezt a feltételezést azonban a már említett 2005-ös ásatások nem erősítették meg. A középkor során mindvégig, mint palacium Zenye, vagy nagypalotát említik. Ez volt a középkori városháza, valamint a pénzverő kamara háza, a pénzverés országos központja. Ide gyűjtötték az országból a pénzadót, és verték évente az új pénzt. A palota fontosságát az is bizonyítja, hogy az 1255-ben kiadott királyi város pecsétjén is a Szennye palotát ábrázolták, s látható, hogy a tatárjárás után már gótikus stílusban építették át. A palota legfontosabb tulajdonosai közül ki kell emelnünk a III. Béla korában élt Szenye ispán után a Csák nembéli Ugrin mestert és a káptalant. Ők 1276-ban átadták a palotát városház céljára. 1331-ben a Csór nembéli Tamás túróci és kőrösi ispán, csókakői várnagy szerzi meg 500 ezüst márkáért. 1352-ben, amikor Nagy Lajost is vendégül látták itt a palota a Garamszentbenedeki Konvent tulajdonába került, s az 1490-es évet kivéve ott is maradt a mohácsi csatáig. A piactéren vásárok során igen népszerű lehetett, a Szennye palota tőszomszédságában álló Tar Péter kocsmája, amit az 1279. évi- oklevélből ismerünk. A tér többi házában módos kereskedők laktak, akik kőből építkeztek. Ezt bizonyítja, hogy 14. századi kváderkövekből álló lakóház fala és középkori pince került elő a 16-os és 24-es számú házak helyén. A 6-8-as számú házak helyén 1279-ben Csák Ugrin ugyancsak kőből épült háza állt, amelynek kődonga boltozatú pincéje máig megvan. A 15-ös számú ház kődonga boltozatú pincéje szintén középkori eredetű, s a mai homlokzatnál tíz méterrel keletebbre található. Ugyancsak mutatós kőházaik voltak a Szennye palota körül Herbardus és Ybur nevű polgároknak, akik egy időben a Szennye palota bérlői is voltak. 1299-ben Kövér Tamás velencei kereskedő eladta házait és árucsarnokát a káptalannak. A tér délnyugati oldalán - a mai városháza és Deák Ferenc utca 2-es szám helyén állt - a kereskedők védőszentjéről elnevezett, s 1156-ban már említett Szent Miklós templom és a hozzákapcsolódó temető, amely a mai városház udvarára és a tér egy részére esett. Vásári forgatag A fórumon, a piacon nagy nemzetközi vásári forgatag, nyüzsgés volt a középkor során. Mint az ország fővárosa árumegállító joggal rendelkezett, országos és területi vámmentességet élvezett, országos és heti vásárokat tarthatott, saját árui után rév, vám és harmincad mentes volt, marhatartási és italmérési jogot is kapott. Így központja lett az észak–dél, kelet–nyugat irányú kereskedésnek. Esztergomban bécsi, regensburgi, bajor, szász, cseh, francia és velencei kalmárok egyaránt megfordultak. Rendszeressé váltak az országos vásárok. I. Béla a heti vásár napját vasárnapról szombatra tette át, s a csalások megakadályozására az áruk mértékét és árát is megpróbálta szabályozni. Az átvonuló keresztes hadak is jó hatással voltak vásárainkra, mivel a gabona, bor, marha, bőr és vászon után nagy kereslet mutatkozott. Egy idő után a só, bor, bőr és barom kereskedelem nagy része a zsidó és izmaelita kereskedők kezébe ment át. Az árumegállító jogot III. Béla a káptalannak ajándékozta. Az esztergomi káptalan tarifa kimutatásai szólnak arról, hogy mi mindent árultak itt. Disznó, juh, ökör és bárány voltak a legkeresettebb élőállatok. Az orosz prémek, a nyúl-és mókusbőr voltak a legkelendőbb portékák. Az itáliai városokkal elsősorban az esztergomi latin kereskedők érintkeztek. Tőlük szerezték be a selymet, bársonyt és egyéb szöveteket, a híres velencei festett és fehér üvegeket. A német területek kereskedői is otthonosan mozogtak az esztergomi piacon. A vászonnak és posztónak Pest és Pozsony mellett Esztergom volt a legfontosabb piaca, amelyet a bécsiek is gyakran látogattak. Keleti fűszerek és szőnyegek finom kelmék, keleti ötvösmunkák, bizánci kézimunkák, bundák, találtak itt gazdára. Mások szekereket és hordókat árultak. E mellett ólom, ezüst, arany, viasz, faggyú, méz, bársony, vászon, len és kender sem hiányzott az árusok kínálatából. Gyümölcsöt, sajtot, komlót, sört, gabonát úgyszintén árultak. Még a 13. század vége felé sem volt ritka az emberkereskedelem az esztergomi piacon. Nincstelen jobbágyok mellett hadikötelezettségüket nem teljesítők sínylődtek rabszolgasorban. III. Endre 1295-ben az esztergomi káptalannak kiadott piaci vámszabályozása intézkedik arról, hogy a rabszolgák és azok eladói 40 dénárt kötelesek fizetni. A vásárban megfáradtakat sültekkel, pecsenyékkel, tengeri és dunai halfélékkel kínálták, amelyre a legfinomabb helyi, szerémségi vagy rajnai bort ihatták. Szórakozásul a vásározók mutatványosokat, gólyalábasokat, képmutogatókat csodálhattak, énekmondókat, vándor igriceket hallgathattak. Török alóli felszabadító harcok Esztergomban 1542-ben Ferdinánd király és a pápa csapatai Esztergom környékén gyülekeztek, hogy a töröktől visszafoglalják Budát. A harcok során vereséget szenvedtek. Ezután 1543. augusztus 9-én Szulejmán szultán Esztergomot is elfoglalta. Ettől kezdve Esztergom a budai elajet egyik szandzsákjának központja lett, élén a szandzsákbéggel. A város és a környező falvak lakosságát a vár és a város megerősítésére rendelték. Erődöt emeltek a Szent Tamás hegyen, s palánkvárat a mai Párkány területén. Esztergom városa így 1594-ig török megszállás alatt volt. Ekkor Mátyás főherceg és csapatai vették ostrom alá. A súlyos harcokban itt küzdött Balassa Bálint költő is, aki megsebesült, s május 30-án életét áldozta a vár falainál. Esztergomot nem sikerült visszafoglalni a töröktől. Győzelmet csak a következő év hozott. Ekkor Mansfeld Károly, a 15 éves háború kiváló hadvezére aratott győzelmet a török felett. 1595. szeptember 3-án foglalták vissza a várat Kara Ali bégtől. Pálffy Miklós lett a vár kapitánya, aki magyarokat telepített ide. Tízévi nyugalom után, 1605-ben, a Bocskai István segítségére siető törökök ismét elfoglalták a várat, és megerősítették azt. Így Esztergom 1683-ig ismét török kézre jutott. Ekkor Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly egyesített csapatai elfoglalták Párkányt, majd a várban lévő török helyőrség is megadta magát, a szabad elvonulás reményében. A felszabadító csapatok október 28-án vonultak be ünnepélyesen a várba, s Te Deum-ot tartottak az épen maradt Bakócz-kápolnában. A tér arculatának alakulása a török uralom után A városban és a téren járót a török harcok után rendkívül elszomorító kép fogadta, hiszen a hajdani mozgalmas középkori város piaci nyüzsgését sehol sem találta. Helyette templomok és lakóházak romjai, beszakadt középkori pincék, omladozó városfalak és az ugyancsak térre vezető romos városkapu fogadták. A Lőrinc kapu kőből való újraépítését csak 1717-ben határozta el a város. Simon János Lénárdot bízták meg ezzel a feladattal, aki egy öl magasságig strázsahegyi keménykőből, majd feljebb lágyabb kőből készítette el a kaput. A kapu újraépítéséért fizetségül 70 forintot és 2 akó bort kapott, s meg kellett faragnia a város címerét is. A címert 1760-ban Horváth Sámuel festő aranyozta be. A tér első jelentős építkezése Bottyán Jánosé, aki ekkor császári huszár ezredes volt, és 1698 körül felépítette az akkor még földszintes palotáját. Házát 1698-ban I. Lipót nemesi kúriává avatta. Bottyán 1704-ben átállt Rákóczi oldalára. A várparancsnok Kukländer ekkor elfogatta, házát és egyéb javait lefoglalta. Bottyán megszökött, s szökése után mindvégig a kurucok oldalán vett részt a harcokban, és számos csatában mutatta meg hősiességét és haditudományát. Tovább romlott a helyzet a Rákóczi- szabadságharc alatt. Az 1706. augusztus elejétől tartó két- hónapi ostrom, majd novemberben az újabb császári megszállás és megtorlás jelentősen visszavetette a fejlődést. A labanc várparancsnok a királyi városban kétszáz házat romboltatott le, hogy anyagukat a vár megerősítésére használja fel. A Rákóczi-szabadságharcot és a megtorlást követően csak 157 ház maradt a városban, amelyből mindössze hat volt kőház, s ebből csak egy kétszintes, a Széchenyi téri városháza, amely a mai 22-es szám helyén állt. Az első jelentősnek mondható politikai és közigazgatási lépésre 1708. február 18-án került sor, amikor I. József Esztergomnak kiváltságlevelet adományozott, amelyben visszaállította ősi szabad királyi jogait, úgymint a vám és kereskedelemhez való jogot, az iparűzés jogát, a polgár és pallosjogot, valamint a közigazgatás, törvénykezés, bíráskodás, örökösödés jogait. E kiváltságokat 1725-ben, majd 1807-ben újra megerősítették. A vármegye központja is Esztergom lett, de örökös főispánja, a mindenkori esztergomi érsek csak 1820-tól tartózkodik újra itt. A közgyűlés már 1714-ben határozatot hozott, hogy a városház előtti téren a polgárok házaikat és boltjaikat egységesen építsék, és fazsindellyel fedjék be. A Rákóczi szabadságharcot követően, az 1720-as évek elejére már a királyi város négy fertálya lakott volt, s megkezdődött a Széchenyi tér beépülése is. 1721-re beépült a páratlan oldal a 13-as és 17-es telkek kivételével. A legkisebb teleknagysága, 88 négyszögöl, a 19-es számú háznak volt. A 15-ös számú házat egy nagy, 630 négyszögöles telek fogta körül, amely kiterjedt a Széchenyi tér 13 és 17-es számú házra, valamint a mai Kossuth Lajos utca 9-11-es számú házak telkére is. Hőgyészi Antal örökösei 1823-ban eladták a telket és felosztották. Ekkor épült be a Kossuth Lajos utca 9. és 11. valamint a Széchenyi tér 17. Ezután közel 20 évig már csak Széchenyi tér 13. számú ház telke állt üresen mindaddig, amíg Leipolder József tímár 1843-44-ben fel nem építette rajta emeletes házát. A páros oldal házainak többsége 1730-as évek végére készült el. Mivel a Kis-Duna irányában nagyobb térség volt, itt a telkek nagysága 300-900 négyszögöl között mozgott, sőt a Fekete Sas fogadó telke (22-es szám) 1082 négyszögöl volt. A barokk házak mellett a 18. században a teret már szobrok is díszítették. Az 1710-es pestisjárvány elmúltával a város fogadalmat tett egy Szentháromság szobor felállítására. A szoborra a város lakói és Keresztély Ágost érsek is adakozott. 1715. június 24-én szerződést kötöttek Rainbot Gottfrid esztergomi szobrásszal, aki kötelezte magát, hogy a Sopron megyei nagyhöflényi szobor mintájára elkészíti a szobrot, s ezért 600 forintot, 6 mérő búzát és 6 akó bort fizet neki a város. Schreiber Ferenc Krisztián pozsonyi kőfaragó is bekapcsolódott a munkába. A szobor a továbbiakban igen kalandosan készült. A faragók a pénzt felvették, de a munkával nem haladtak, s a szobornak csak egyes részletei készültek el. Ezért megbízták Rieder András pesti kőfaragót a szobor elkészítésével. Az alapkőletétel 1716. szeptember 6-án volt. Az alapokat a hajdani középkori Szent Lőrinc templom köveiből készítették, s 1718 júniusában szentelték fel. Az időjárás viszontagságai miatt 1837-ben és 1856-ban restaurálták. 1898-ban már ismét olyan rossz állapotban volt, hogy a fejrész is lekerült. A szobor elbontásakor eltávolították a körülötte lévő gömbakácokat, s helyére három ihar-platánt ültettek. Az 1700-as években a tér közepén pellengér állt, ahova a bűnözőket kötötték ki a város polgárainak elrettentésére. Másik szobor is díszítette a teret. Görgey Márton kanonok 1781-ben állíttatta fel Mária Terézia szobrát. A szobor vörösmárvány talapzaton fehér márványból kifaragva a tér beszögellésében állt, a 14-es számú ház előtt. Hebenstreit András pesti szobrász alkotta. A talapzatot Gamba Antal nyergesújfalui kőfaragó készítette. A Duna közelsége miatt a tér arculatát befolyásolta, hogy a 19. század folyamán több, pusztító árvízzel is meg kellett küzdenie a lakóknak. Először 1809 február elején tört rá az ár a városra, és 172 970 forintnyi kárt okozott. Az 1830. március 17-i árvíz, nagyságában és az okozott károkban, hasonló méretű volt az előzőhöz. Az „évszázad árvize„ az 1838. márciusában pusztító jeges ár volt. Víz alá került az egész tér. Csak a Dunához közelebb eső oldal házaiban 1000 forint feletti károk keletkeztek és komolyabb felújításra szorultak. Az 1876-os év ismét nagy megpróbáltatásokat hozott a város és a tér lakóinak. Februárban az 1838-as árvízhez hasonló jeges ár pusztított, amely több millió forintos kárt okozott. Mint az Beszédes Sándor korabeli fotóin látható, a tér nagy részét elborította a víz. Szerencsére a házak jó állapota miatt nem keletkezett annyi kár, mint a korábbi nagy árvizek alkalmával. A 19. század második felében érzékelhették az első igazán látványos változást a téren a város lakói. Az 1860-as évek elején két emeletes házzal is bővült a tér, s mindkettőnek a kivitelezője a város jeles építésze, a pesti származású Prokopp János, Hild József munkatársa volt. A tér 3-as számú házát Bisitzky János vaskereskedő lakta, aki romantikus stílusban építtette újra, s így ez a tér egyik dísze, ékessége lett. Az 1844-ben megalakult a Takarékpénztár. Székháza a mai Lőrinc utca 5-ös számú házban volt, de az a megélénkült üzleti élet miatt már kicsinek bizonyult, ezért 1862-re felépült új székházuk impozáns, klasszicista épülete a Széchenyi tér 21-ben, Hild József és Prokopp János tervei szerint. A következő telek és ház, amely kifejezetten közcélokra szolgált a Széchenyi tér 26-os számú volt. A 19. század második felében többnyire zsidó kereskedők által lakott házat, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank vette meg, s 1881. június 13-án megtörtént a bank alapkőletétele, majd felépült emeletes székházuk is. A századfordulós nagy építkezések egyik legfontosabbika és legmutatósabbja az 1900-1903 között megépült járásbírósági palota volt. A város vezetését az 1880-as évektől foglalkoztatta az a gondolat, hogy a 22-es szám alatt álló egykori Fekete Sas fogadó helyére új szórakoztató helyet, redout, vagy vigadót építsenek, de végül eladták a járásbíróság céljaira. 1900. augusztus 14-én a régi Szentháromság szobor helyére új került, Kiss György országos hírű pesti szobrászművész alkotása, amely napjainkban is áll. A következő évben védő sodronykerítést húztak a szobor körül, de ez túl közel volt a szoborhoz, ezért később elbontották. E látványos építkezések befejezése után, megoldódott a tér rendezése is. Még 1893-ban a vásározók iszap- és sártengerre panaszkodtak, de a következő év augusztusára már rendezettebbé vált a tér. Később aszfalt burkolatot kapott, amelyet 10 ezer korona kölcsönből fedeztek, s 1906. május 17-re készült el. A piacon áruló gazdák ennek nem nagyon örültek. Ugyanekkor a pislákoló petróleum, majd acetilén lámpákat villanyvilágításra, ívlámpákra cserélték fel. Az aszfalt, s az új világítás egyaránt kedvet csinált arra, hogy esténként és hétvégeken a tér korzóul szolgáljon a város polgárainak. Ezt így látta a korabeli tudósító: „Mióta a Széchenyi tér és a Kispiac aszfaltozva vannak, s mióta ívlámpák villamos fénye teszi vonzóbbá az esti sétát, azóta városunk közönsége mindjobban látogatja a Széchenyi téri korzót, aminek nemcsak egészségügyi, de társadalmi nagy előnyei is vannak, mit fokozni, elősegíteni a hatóságoknak feladata…a járásbíróság és a takarékpénztár épülete előtt egy ívlámpát helyeztessen el, mely ha nem is ég addig, míg a többi lámpa, legalább is este 8 óráig világítsa be az elég sötéten megvilágított utcarészt.” A sétatér, a korzó biztosította a társaséletet. Ezt tette még hangulatosabbá a katonazenekar hangversenye, amelyet vasárnaponként a déli órákban tartottak. Egy idő után a térzene ideiglenesen átkerült a Prímás- kertbe, de ott senki sem látogatta, ezért ismét a Széchenyi téren szólt csütörtök esténként. A tér vége, Zsiga Zsigmond gyógyszertára és a Rudolf-féle ház (25. és 23-as számú házak) volt a kiindulópontja az 1750-től működő Bécs–Esztergom - Buda postakocsi-járatnak. Utast és postát egyaránt szállított 1824. március 1-től az a postakocsi járat, amelynek végállomása Budán, a Bomba téren a Fehér Kereszt vendégfogadó előtt volt. (ma: Batthyány tér) 1906-ban ugyanitt, Zsiga Zsigmond gyógyszertára előtt volt a bérkocsi állomás is. A 20. században látványos változások nem történtek a téren. Elsősorban az üzletek portáljai változtak, ahogy a tulajdonosok cserélődtek. A II. világháború alatt a 8-as számú ház rongálódott meg. 1948. március 15-én a forradalom és szabadságharc 100. évfordulójára felavatták a tér közepén Holló Kornél 1848-as emlékművét. Nemesek, polgárok, koldusok Az 1683-as felszabadító harcok után a város szinte teljesen elnéptelenedett, alig maradt 400 lakosa. Megfogyatkozott a török uralom alatt betelepült rác lakosság is, amelynek nemessége és polgársága elmenekült. Helyükbe új lakók csak Érsekújvár (1685) és Buda (1686) felszabadítása után érkeztek. Legnagyobb részben a feudális kötöttségek elől menekülő jobbágyok, a várőrséghez tartozó katonák és családjaik, valamint az itt maradt rácok népesítették be a várost. A lakosság számát növelték az armális nemesek, valamint a német, cseh és morva területekről beköltöző iparosok. A Széchenyi tér háztulajdonosaiból 1848-ig hetvenheten nyertek polgárjogot. Nekik már házuk és telkük volt itt, vagy a város más pontján, valamilyen céhnek a tagjai lettek és le tudták fizetni azt az összeget, amellyel felvették őket a polgárok sorába. Többségük Magyarországról, főleg a Dunántúlról érkezett. Kisebb létszámban még fellelhetők voltak a rácok és görögök, akik elsősorban kereskedésből tartották el magukat és családjukat. A tér lakói nevük alapján németek, magyarok és tótok voltak. Az izraeliták aránya megnőtt a 19. század második felében. Szenttamásról többen a szabad királyi városba települtek, itt vettek házat, és nyitottak üzletet. Ha a Széchenyi tér háztulajdonosait és lakóit, valamint a téren megfordulókat szemléljük érdekes tabló tárul elénk. A nemesek száma nem volt magas, ők elsősorban vármegyei tisztviselők voltak. Az értelmiségiek közül a jogot végzettek magánügyvédi irodákat nyitottak, vagy a vármegyénél és városnál vállaltak hivatalt. Tanárok, orvosok kisebb számban szintén laktak a Széchenyi tér házaiban. A legjobb anyagi helyzetben a kereskedők, elsősorban a vaskereskedők voltak, hiszen a város lakosságának több mint 50 százaléka termékeiket vásárló agrárfoglalkozású volt. Ugyancsak jómódúak voltak a molnárok és a lisztkereskedők. Megtaláljuk a téren a pékeket, báb- és kalácssütőket, valamint a henteseket és mészárosokat is. Fontos szerepet játszott a polgárok életében az öltözködés és divat is. Igényeiket próbálták kielégíteni a vászon, rövidáru és posztókereskedők, akiknek igen jól felszerelt, nagy árubőséggel rendelkező boltjaik voltak a téren. A tímárok, vargák, szűcsök, magyarszabók és németszabók, csizmadiák, gombkötők is nagyobb számban fordultak elő. Az aranyművesek és ékszerészek ugyancsak a divatot szolgálták. Az asztalosok, üvegesek is tartottak műhelyt és üzletet a téren. A Fekete Sas Vendégfogadó mellet több cukrászda és kávéház is várta a vendégeket az évtizedek során. Az élet igazán mozgalmassá a 19. század második felében vált. Egy sor olyan mesterember és különböző szolgáltató tűnik fel, amely a korábbi időszakban ismeretlen volt: fodrászok, piperészek, levélhordók, szatócsok, tőzsdések, alkuszok, kulcsárok, fűszeresek jelennek meg. Megnő a magánzók száma is. A középkorhoz hasonlóan a politikai, gazdasági és kulturális élet központja továbbra is a tér maradt, s ez nemcsak a piac jelenlétének volt köszönhető, hanem a folyamatosan épülő különböző épületeknek és az azokban működő intézményeknek. A városházán a lakosság minden rétege megfordult ügyes-bajos dolgainak intézésére. A Fekete Sas Vendégfogadó a társas élet központjául szolgált, hazai és külföldi utazók szálláshelye volt. Színészek, mutatványosok egyaránt megfordultak itt a város polgárainak szórakoztatására. Az l837-ben alakult Kaszinóba leginkább a vármegyei, városi és takarékpénztári tisztviselők jártak, de jogászok, egyetemi hallgatók, kereskedők, sőt papok is voltak tagjai között. A Takarékpénztár felépülését követően a város és vármegye minden módosabb tisztviselője, iparosa kereskedője, vállalkozója részt vett az üzleti életben, s közülük már az alakulás után 160-an tartoztak az alapító tagok és részvényesek közé. Középiskolai tanárokból alakult Knauz Nándor történész kezdeményezésére, Récsey Viktor bencés tanár irányításával az Esztergom Vidéki Régészeti és Történelmi Társulat, amelynek célja a vármegye ős- és középkori emlékeinek feltárása és összegyűjtése volt. A város fiatal iparosait Katolikus Legényegylet, értelmiségét a Katolikus Kör tömörítette. Az önálló helyiségekkel rendelkező egyletek programjában műsoros estek, színházi előadások, kirándulások szerepeltek. Dalárdát is alakítottak Neumayer Károly vezetésével. Arra törekedtek, hogy tagjai ne csak szórakozzanak, de művelődjenek is. A 20. században új szórakozási lehetőséget jelentett a téren a Korzó, majd az ELIT mozi. Érdekes, ma már régen feledésbe ment alakjai is voltak a térnek, akik a nap különböző óráiban tűntek fel. A városháza toronyőrének kötelessége volt, hogy a nap minden órájában közölje a polgárokkal, hányat ütött az óra. Közhírré tétetik felkiáltással a kisbíró dolga volt a lakosok tudomására hozni, hogy az elmúlt testületi ülésen milyen rendeleteket hozott a város. Fontos feladat jutott este és reggel a lámpagyújtogatóknak, akik végigjárták a tér és a város utcáit, s meggyújtották, majd eloltották a lámpákat. Elsősorban a 19. század második felében tűntek fel a hordárok, akik az utasok poggyászait szállították kis kocsikon a gőzhajóállomásra és a vasútállomásra. Bár az 1820-as évek elejétől jól szervezett polgárőrsége, majd csendőrsége volt Esztergomnak, s a téren volt a laktanyájuk. A boltok tulajdonosai mégis jobbnak látták, ha a betörők és tolvajok ellen fizetett éjszakai boltőröket tartanak, akik egyben a tűzre is vigyáznak. A 19. század első felében súlyos gondot okozott a koldusok és csavargók helyzete, akik főleg a templomok környékén, s olyan központi helyen kéregettek, mint a Széchenyi tér. Az 1820-as évekre számuk oly mértékben megnőtt, hogy már terhére voltak a tisztes városi polgároknak. Ezért 1825. december 12-én összeült a vármegyei tisztikar, és igen szigorú rendszabásokat hozott a koldusok, csavarók és gonosztevők megfékezésére. Ezek a rendszabások voltak érvényben a 19. század első felében. 1841. december 2-án Galántai Fekete Mihály kanonok vezetésével létrejött egy választmány, amely anyagi megoldást kínált a házankénti koldulás megszüntetésére. A házankénti koldulás megszüntetését csak úgy látták megvalósíthatónak, ha pénzbeli adományokkal segítik a koldusokat, szegényeket, s azok nem lesznek rászorulva a kéregetésre. Piac, vagy politikai hadszíntér A Széchenyi tér a törökkor után, akárcsak a középkorban a királyi város fő, vagy nagypiacául szolgált. Ezért elnevezése 1860-ig Nagy piac, vagy Fő piac volt, de népi elnevezésként emlegették Városház és Szentháromság térnek is. Ekkor a képviselő-testület úgy döntött, hogy az „elhunyt dicső emlékű Széchenyi István gróf emlékére” nevezik el a teret. Az indítványt jóváhagyták, s az „előterjesztés köztetszéssel vétetvén elfogadtatott, és a Nagy piaczi tér az elhunyt gróf és legnagyobb hazafi örök emlékére Széchenyi térnek czímeztetni határoztatván” Egyébként érdemes megemlíteni, hogy Széchenyi István jelenlegi ismereteink szerint két alkalommal is megfordult Esztergomban. Először 1839. május 28-án Kopácsy József prímás főispáni és érseki beiktatására jött a városba a Magyar Tudóstársaság ( MTA) küldöttségével. Második ittléte már kevésbé ünnepélyes. 1848. szeptember 5-én teljes idegkimerültségben már Döbling felé tartva szállt meg itt, s amint azt Lőrinczy Rezső helyi orvos följegyezte, kísérelt meg öngyilkosságot „4 és 5 óra közt délután gróf Széchényi István Minister a gőzhajó kiálló hídjáról a Dunába ugrott, de szerencsésen kifogták” A téren már 1720-ban négy országos vásárt tartottak: február 2-án Gyertyaszentelő, május 25-én Orbán, július 22-én Magdolna és november 1-jén a Mindenszentek napi vásárt. A 19. századra két vásárnap is megváltozott. A gyertyaszentelő helyett március 12-én volt a Gergely napi vásár, s a Magdolna napi helyett augusztus 10-én a Lőrinc napi vásárt tartották. Az 1708-as kiváltságlevél arra is kitért, hogy a „városi tanács a szokásos vásárokon és piacokon a tömeges és erőszakos eseményekre ügyeljen, az ide érkező kereskedőknek, zsibárusoknak és más idegeneknek területén védelmet nyújtson, az eladandó árukra és portékákra vigyázzon, hogy azok csalás, csel és hamisítás nélkül, a törvényes céh szabályok betartásával készüljenek, a kalmárboltok, sátrak és más árusítóhelyek, valamint az eladásra szánt állatok után különleges kiváltságlevelünk szerint a megszabott adót és vámot hajtsa be.” I. Ferenc 1807. december 7-én intézkedett kiváltságlevelében a vámjogról és a helypénzszedés jogáról. V. Ferdinánd pedig a szerdai és szombati hetivásárt szabályozta 1846. július 2-án kiadott kiváltságlevelében. A vásárokra a helybelieken kívül főleg Komárom, Győr, Fehérvár, Veszprém, Vác, Szentendre iparosai, kereskedői hozták el áruikat. A kereskedelmet élénkítette, hogy kiépült a postahálózat Bécs és Buda irányába egyaránt. Természeti csapások, árvizek alkalmával is központi szerepet játszott a tér a város lakóinak életében, különösen az 1838-as árvíz idején. A városházán a bizottság állandóan ülésezett, s a lakók itt tudhattak meg minden fontos információt. A gyors intézkedés érdekében két molnár ladik állt folyamatosan készenlétben. A március 12-i országos vásár is elmaradt. Helyette a bizottság összeírta, hogy kik azok, akik élelem nélkül maradtak, és ellátásukról gondoskodni kell. Eiczinger György pék 2118 kenyeret sütött, amelyet a téren, a városháza előtt minden reggel és délután Hartmann Ignác, Takács István, Viola Ferenc és Meszéna János osztottak ki. A 18. században a halpiac a belvárosi templom előtt, a mai Pór Antal téren volt, míg a baromvásárokat hétfőnként a Kerektemplom előtt, a Vendel piacon (ma Rudnay Sándor tér) tartották. Az árusok és vásározók nagy száma miatt, a város képviselőtestülete 1839-ben döntött a piac elhelyezéséről. Így a Széchenyi tér mellett, új árusítóhelyeket jelölt ki a mai Rákóczi téren, a Simor János utcában és a Vörösmarty utcában. A Széchenyi tér rossz állapota miatt a gabonapiac a Simor János utcába került. Volt időszak, amikor főleg a csizmadiák a mai Jókai utcában is árultak. Az 1890-es évek végén nagy konkurenciaharc folyt a királyi város és a káptalan között. A káptalan ugyanis úgy döntött, hogy saját piacot létesít a Káptalan utcában (ma: Vörösmarty utca) Már az árusok helyét is kijelölték, de a királyi város tiltakozott, hiszen jelentős helypénzektől esett volna el. Minden tiltakozás ellenére végül a piacot megnyitották. Különösen a 20. század elején volt zajos, incidensektől hangos a piac. Heves harc dúlt a termelők, a piaci kofák és a város lakói között, amely sokszor a tettlegességig fajult. A termelők olcsó áron adták volna portékáikat, de a kofák felvásárolták, s nem engedték, hogy áruikat eladják. Így a polgárok kénytelenek voltak sokkal drágábban vásárolni. Egyéb véres jeleneteknek is tanúi lehettek ekkortájt a lakók. Erősen kifogásolták, hogy a hentesek esténként a boltjuk előtt ütötték agyon borjúikat. Végül a város vezetősége 1937. június 11-én úgy határozott, hogy a Simor János utcában helyezi el a teljes piacot, amit július 19-én meg is nyitottak. A kereskedelem mellett a tér mindvégig a politikai élet központja is volt. Ebbe közigazgatási, politikai és egyházi események egyaránt beletartoztak. A 18. század elejétől a polgárok a téren gyülekeztek a vármegyei és városi tisztújításokra, követválasztásokra, mivel a vármegyeház előtti utcaszakasz keskeny volt a jelentősebb politikai megmozdulásokra. A török után a város legjelentősebb eseménye az volt, amikor az érsekség 279 évi távolléte után Rudnay Sándor esztergomi érsek1820. május 15-én bevonult a városba. S mivel az érsek egyben a megye örökös főispánja is volt, beiktatása a vármegyeházán zajlott, a mai Bottyán János utca 3. szám alatt. Az egész város ünnepi díszbe öltözött, s a városházát és vármegyeházát kivilágították. A város lakóinak és a környékbeli falvak lakosainak éljen kiáltásaitól volt hangos a város és a tér. A polgári császári, és lovas katonaság díszes egyenruhában állt díszőrséget. Soha ennyi előkelőséget még nem látott a tér és környéke. Egyházi főméltóságok, káptalani követek, az ország zászlósurai, a vármegyék fő- és alispánjai, a szabad királyi városok küldöttei, a pesti egyetem tanárai jöttek el az ünnepélyes beiktatásra. Az 1848-as forradalom és szabadságharc időszakában is a tér biztosított helyet valamennyi megmozdulásra. A pesti események híre futótűzként terjedt az országban. Székesfehérvár után Esztergomban március 18-án népgyűlést tartottak a téren Pinke István főbíró elnöklete alatt. Ezen elfogadták a 12 pontot, s határoztak a nemzetőrség felállításáról is. Már az első napokban 180 fegyverrel rendelkező polgárt írtak össze. Március végére a királyi városban 660-an voltak, a testvérvárosokkal együtt, pedig 1278 fő. A szervezőbizottság öt századot hozott létre. A szervezésbe bevonták a vármegyei küldötteket is, akik március 28-án döntöttek a nemzetőrsereg megszervezéséről. A nemzetőrség vezetője Besze János ügyvéd lett. Április 9-én a megalakult öt század előtt, a téren, felolvasták a nemzetőri törvényeket, majd megválasztották tisztjeiket is. A nemzetőrök eskütételére is itt került sor. Augusztus első napjaiban ismét nagy készülődés helyszíne volt a tér. Mészáros Lázár hadügyminiszter nem tartotta biztonságosnak a komáromi vár védelmét, ezért az esztergomi nemzetőröket vezényelte ki Besze János parancsnok vezetésével. Augusztus 8-án, mint erre Ács Flóris emlékezik „az egész városi nép le alá járt az utcákon a városháza felé. Úgyhogy a közgyűlés népgyűléssé alakult, nem is a közgyűlés, hanem a nép határozott.” Miután a nép lecsillapult Kollár Antal főjegyző ismertette a hadügyminiszter rendeletét, majd kardjára támaszkodva Besze János beszélt a haza sorsáról és küldetésükről. A nemzetőrök két százada augusztus 10-én a téren gyülekezett, s az istentisztelet után szekerekre szálltak, s elindultak Komáromba. Az önkényuralom időszaka után, s a kiegyezés utáni években a helyi politikai csatározások színtere volt a tér. Elsősorban az országgyűlési választások zajlottak itt hol békésebben, hol indulatosabban. Az 1865. november 22-én tartott képviselő választásokon a mérsékeltebb Meszéna János és a 48-as hagyományokat képviselő Besze János és híveik csaptak össze egymással. Erről Meszéna János így emlékezett meg: „a legszebb rendben vonulánk a nagy piacra, legalább kétszázzal többen, mint Beszének paraszt ellenpártja. Alig érkezénk azonban helyünkre, már is megrohantattunk és négyen-öten ütlegekkel illetvén, sőt egyikünk késsel is megsebeztetvén – a katonaság szuronytszegezve lépett közbe és a dühönczök közt sorfalat képzett, de a Besze pártot által is szorítá a piacznak Duna felőli illetékes helyére. Végül némi csalással Besze nyerte meg a választást, mivel Takács Géza aljegyző a szavazás lezárása előtt bejelentette, hogy a Besze párt vezet, s ezután még Meszéna hívei is Beszére szavaztak, nehogy a bukott párthoz tartozzanak.” Hasonlóan kiéleződtek a választási küzdelmek az 1878-as évben. A várost és a vármegyét is közelről érintette Bosznia-Hercegovina megszállása, ahova a helyi 26-os gyalogezredet is mozgósították, s a hadkötelesek nagy részét is behívták. Ebben a feszült politikai helyzetben zajlottak a választások, ahol Horánszky Nándor ügyvéd és Pór Antal kanonok csaptak össze szóban és írásban egyaránt. A választási események nagy része is a téren zajlott. Hiába hangzottak el a legválogatottabb választási beszédek, és jelentek meg gyalázkodó dalok és gúnyversek Pór Antalról, ismét ő került ki győztesen a küzdelemből. 1886. augusztus 8-án népgyűlés volt a Széchenyi téren, amelyen ezrek vettek részt. Témája az Edelsheim-Janszky-féle kérdés volt, vagyis az, hogy a közös hadsereg magyar nyelvű legyen. A szervezők között voltak Schwarcz József, Lieb József, Szóda Imre városi polgárok. Beszédet mondott Schwarcz József és Beliczay Gyula. A gyűlés után ebéden vettek részt a 3 Szerecsen Vendégfogadóban. Az 1878. évihez hasonló kemény küzdelem csak 1887-es év júniusi választásokon bontakozott ki. A két rivális Polónyi Géza és Horánszky Nándor voltak. Polonyi Géza mint a Függetlenségi Párt jelölte 1887. május 22-én beszédet tartott a Széchenyi téren. Híveinek megszólalása sem volt mentes személyeskedésektől és rágalmaktól. „Polgártársak! A kormánypárt lapjában a Nemzetben olvassuk, hogy Horánszky Nándor úr, már ezelőtt 3 évvel is a büntető törvénykönyvbe ütköző módon jutott az esztergomi képviselőséghez. Kerületünket szégyen érte az egész ország előtt. Ezt a csorbát ki kell köszörülnünk. Ki fogjuk köszörülni az által, hogy becsületes módon, becsületes eszközökkel fogunk küzdeni és megvetjük a lélekvásárlást Le a feketekávés lovagokkal! Le a vesztegetőkkel! Éljen a Függetlenségi Párt! Éljen Polónyi Géza !” A beszédek, röplapok és a gyalázkodó gúnyversek nem tették meg hatásukat, mert 158-as szótöbbséggel Horánszky győzött. A választások sorából 1896-os évet is érdemes kiemelni, amikor Dr.Földváry István ügyész és Frey Ferenc kereskedő vívtak nagy csatát a téren, amiből Frey Ferenc került ki győztesen. Az országgyűlési választások a 20. század első évtizedeiben továbbra is nagy izgalomban tartották a város lakóit. Továbbra is a tér volt a színhelye a tömegmegmozdulásoknak. 1906. július 8-án a keresztény szocialisták népgyűlést tartottak, amelyen közel kétezer ember vett részt. Nagy számban voltak a földművesek, iparosok, de képviselte magát a város értelmiségi rétege is. Díszelnöknek Mattyasovszky Lajos hercegprímási jószágigazgatót választották meg. Az ünnepi beszédet a központ küldöttje Szalánczy Andor, az Igaz Szó szerkesztője tartotta, s részletesen ismertette a keresztényszocializmus lényegét. Ugyanakkor ő is és a tömeg is elítélte a szociáldemokraták izgatásait. Néha a politikai összecsapásokat békésebb megmozdulások váltották fel. Ilyen volt például 1907. június 6-án tartott gyermeknap, ahol két sátorban tevékenykedtek a városi előkelő családok nőtagjai, és adományokat osztottak a szegényebb sorsú gyermekeknek. Miklósy József tanító kezdeményezésére 1909-től hagyományossá vált a városi zászlóünnep. A tanulók a Széchenyi téren nemzeti zászlók alatt gyülekeztek, s ünnepi beszédek hangzottak el. Majdnem hadszíntérré változott a tér, amikor a Függetlenségi Párt 1910. május 8-án népgyűlést tartott. A nap fő eseménye Kossuth Ferenc látogatása volt. Reggel 9 órakor érkezett meg az állomásra Glatz Antal bihari főispán, valamint Szebeny Antal és Ivánka Imre volt képviselők kíséretében. Itt a helybéli Marosi József alelnök köszöntötte őket. Ezután a vendégek lovas bandérium, a párkányi tűzoltó zenekar és fehérruhás lányok kíséretében a prímási palotába mentek. A villásreggeli elfogyasztása után a Széchenyi térre vonultak. A Himnusz elhangzása után Kossuth Ferenc programbeszédet tartott Dr. Fehér Gyula támogatására. Ezt Brutsy János pártelnök, valamint Fehér Gyula programbeszéde követte. Sajnos néhány beszéd híján volt a politikai kultúrának, sőt ízetlen viccek, élcelődések is elhangzottak. Különösen Dóczy Ferenc pékmestert figurázták ki. Fehért ugyanis Dóczy Ferenc kivételével főleg az iparosok támogatták. Az elhangzottak és a történtek miatt a téren és az utcákon lövöldözések voltak. Szerencsére estére a vihar elcsitult, s így a Fürdő Szállóban 500 fős bankettet tartottak Kossuth tiszteletére. A boldog békeidőknek az I. világháború kitörése vetett véget. A város lakói lelkesedéssel üdvözölték a háborút. 1914. július 26-án közel 3000 ember vonult fel a Széchenyi téren és örömmámorban úszva a háború mellett tüntetett. Másnap a 26-os gyalogezred Győrben állomásozó katonáit fogadták nagy örömmel. Augusztus elején a város két házi ezrede, a 26-os és a 76-os gyalogezred is a téren gyülekezett, s elindult a frontra, s velük tartott sok önkéntes is. A korábbi évtizedekben a térről indult hadgyakorlatra a város két háziezrede. A háború után a Tanácsköztársaság kikiáltásának második napján, 1919. március 22-én a téren népgyűlést tartottak, ahol ismertették a proletárdiktatúra főbb célkitűzéseit. Szabó István városparancsnok és a vörösőrség helyi tagjai puccsot hajtottak végre, s tárgyalásokat kezdtek a cseh katonai parancsnoksággal. 1919. május 29-én a forradalmi törvényszék ítélkezett Szabó és társai felett. Szabó Istvánt, Varga Dezsőt és Brinca Aladárt kötél általi, majd ezt módosítva golyó általi kivégzésre ítélték, s a Széchenyi téren hajtották végre az ítéletet. A Tanácsköztársaság után első jelentős politikai eseménye a városnak az volt, amikor 1919. november 10-én Horthy Miklós Esztergomba látogatott. Horthy vonattal érkezett, ahol a város vezetői és lakói üdvözölték. Először a polgármesternél járt, majd szemlét tartott a Széchenyi téren. A díszszemlére felállított csapatok példás katonai fegyelemmel rendben várták. Buzdító beszédében is a katonák vasfegyelméről szólt, ami az alapja a rendnek. A vármegyeházán a proletárdiktatúra keserű napjait idézte fel. Ezt követően díszebéden vett részt Csernoch János prímásnál a palotában. 1921. június 19-én a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának Mátéffy Viktor belvárosi plébános beszámoló gyűlést tartott a Széchenyi téren. A beszámolón megjelent Haller István, a párt országos ügyvezető elnöke. A nagygyűlés után a vármegyeházán újjáalakuló gyűlést tartottak. Itt Dr. Gróh József ügyvéd helyébe Mike Lajost választották pártelnökké. 1932. május 22-én is népgyűlést tartottak a Széchenyi téren az igazságos revízióért. A beszédet Dr. Csonkás Mihály a reáliskola tanára tartotta. 1945. június 24-én a Magyar Függetlenségi Front pártjai tartottak nagygyűlést. A gyűlés szónokai: Kádár János (MKP), Zentai Vilmos (Szociáldemokrata Párt) Veres Péter (Parasztpárt) és Kiss György (Kisgazda Párt) voltak. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe Martsa Alajost delegálták. Alkalomszerűen kulturális rendezvény helyszíne is volt a tér. 1946. július 14-én az MKP a Széchenyi téren rendezte az első könyvnapot. Az 1956-os forradalom fontosabb történései is a Széchenyi téren kezdődtek. Október 25-én a spontán módon összegyűlt tömeg a Széchenyi téren gyülekezett, ahol leverték a városházán lévő vörös csillagot, s követelték az oroszok távozását. Horváth Csaba elszavalta a Nemzeti dalt. Október 26-án is folytatódtak a tömegtüntetések a téren, ahonnét a Sötétkapuhoz vonultak a tüntetők, ahol az ismert tragikus események történtek. A második világháború után a tér a május elsejei felvonulások legfontosabb helyszíne lett. Kalauz a történelmi sétához Ismerkedő sétánkat a városházától kezdjük, majd végighaladunk a tér páratlan, a hegyoldal felé eső oldalán. Áttérve a páros, a Kis-Duna felőli oldalra a számozásban visszafelé haladva sétánk ismét a városházánál zárul. A királyi városban az 1700-as évek elejétől a házakat 1-től számozva folyamatosan tartották nyilván, ismeretlen volt az utcánkénti újraszámozás. Ezért, hogy a jövőben az olvasók és a kutatók jobban el tudjanak igazodni az újságok hirdetéseiben és a levéltári forrásokban, a tér mai házszámai mellett feltüntetjük az 1777-ben Eperjessy István által készített összeírás és térkép házszámait,(E) valamint 1858-tól a telekjegyzőkönyvben állandósult házszámokat (T), amelyek 1905-ig voltak érvényben. A tér arculatának bemutatásakor utaltunk arra, hogy házak nagy többségét a 18. század 40-es éveire felépítették és lakták. Ezeknek a barokk stílusú házaknak egy részét a következő két évszázadban elbontották, helyére újat építettek. A jelenleg meglévő házak pontos, vagy körülbelüli építésének időpontját is feltüntetjük a háztörténetek elején. 1. Városháza Épült: 1773-ban E. 248. T. 143 A Széchenyi tér legnagyobb és legnevezetesebb épülete a Városháza. Bottyán János háza volt. I. Lipót király 1698-ban nemesi kúriává avatta, tulajdonosát felmentve a polgári terhek viselése alól. Ennek a háznak nem maradt meg egyetlen része sem. A jelenlegi ház 1770-73 között épült. Bottyán János 1683-ban került Esztergomba mint a vár lovasságának hadnagya. Buda felszabadulása után Badeni Lajos és Savoyai Jenő seregében harcolt. Esztergomban lakott addig, amíg Rákóczihoz csatlakozott. Miután 1704-ben átállt Rákóczihoz Kukländer Ferenc császári tábornok, a vár parancsnoka, Bottyán esztergomi ingatlanait megkapta Heister tábornoktól, a magyarországi csapatok főparancsnokától. A város piacán álló ház kb. 2000 forintot ért. Miután Kukländer 1719-ben meghalt, csak azután került a korona birtokába, s a városnak hosszas alkudozás után sikerült megszereznie 1728. május 5-én 4400 forintért. Ekkortól lett a Bottyán-házból városháza. Az épület csak gerenda mennyezettel volt ellátva, s nem boltívekkel. Az emelet nagy része fából épült. Mivel a város vezetőségének nem volt szüksége az egész palotára, a szobák nagy részét bérbe adta, s az alsó részen bolthelyiségeket alakítottak ki, amelyek a 19. század során is megvoltak. Az 1740-es évektől többször renoválták, de 1770. július 7-én éjjel villámcsapás érte, kigyulladt és leégett a városháza. Ezután egy új ház építését határozták el, s megbízták a négy helybéli kőművesmestert Kirchoffer Andrást, Hartman Antalt, Mayer Jakabot és Schaden Lénárdot a tervek elkészítésével. Mivel a régi ház gyengének bizonyult az építést az alapoktól kezdték, s 1773. április 24-re, Szent György napjára elkészült, s megtarthatták benne az első tisztújító közgyűlést. Az árkádos barokk palota díszes manzárd tetőzetet kapott aranygömbökkel, s a homlokzaton a város címerét is elhelyezték. A jezsuiták gimnáziuma 1773-ig, a rend megszüntetéséig, a Vízivárosban volt. Ezután a gimnáziumot a királyi városi ferencesek vették át, s felmerült az új épület felépítése, amely a városháza keleti szárnyán kapott helyet. Az új szárny 1777-78-ban épült a korábbi mesterek tervei szerint és irányításával. Az építkezéshez az érsekség mésszel és kővel, a tanulmányi alap 6000 forinttal, a környező megyék, pedig fuvarral járultak hozzá. A munka gyorsan haladt, s 1779-ben meg is kezdték a tanítást. A 19. század elejétől a gimnáziumot a bencések vették át. 1823-ban a lépcsőházat kihelyezték az udvarra, s a tantermeket kibővítették. Az új gimnázium 1880-as elkészülése után a Főapát utcába költözött, s helyén elemi iskola lett. 1930-ban hivatalok települtek ide. 3. Bisitzky - Müller – ház – Posta Épült: 1863-ban E. 122. T. 325. A városháztól jobbra, a tér délkeleti végén szemünkbe ötlik a két utcára néző sarokház nagy tömbje, a mai posta romantikus épülete. A házat 1863-ban az akkori tulajdonos, Bisitzky János építtette Prokopp János tervei szerint. Bejárata, főhomlokzata a térre néz. Az épület romantikus várra emlékeztetet. Középrészét két félpillér emeli ki, amelyek bástyatornyokra hasonlítanak. A középrészt lezáró oromzat klasszicizáló. A 310 négyszögöles telken álló házat 1721-től görög kereskedők lakták. 1786-tól Gábor Sándor görög pópa örököseinek tulajdonába került. Ugyanettől az évtől költözött ide Faichtinger János vasárus, aki ekkor vaskereskedést alapított, s 13 éven keresztül itt működtette üzletét. Az 1786-os esztendő mozgalmas a ház életében, mivel ekkor nyitott műhelyt Tiutsterl József német kalapos, és üzletet Haranszol József fehérsütő. 1790-től Snaucz Bertalan harisnyás üzlete állt a vásárlók rendelkezésére. 1803-ban érkezett Pápáról Bisitzky (Bisistye) János vaskereskedő, aki még ugyanebben az évben polgárjogot is nyert. Kereskedését az Ekéhez címezte. 1809-től került tulajdonába a 3-as számú ház. Valószínű, hogy 1815-ben egy nagyobb házat épített ide, mivel az addig két 155 négyszögöles telek akkortól már a későbbi 310 négyszögölön és egy házszámon futott. Az újonnan épült házat nem sokáig élvezhette, mivel fiatalon -mindössze 39 évesen - 1823-ban meghalt. A ház az özvegy kezébe került, s rá egy évre Gremsperger János vaskereskedő tulajdonába ment át. Gremsperger az évek során a kereskedők között tekintélyt vívott ki magának, s 1851-ben a Kereskedelmi Társulat másodelnöke lett. Valószínűleg feleségül vehette Bisitzky özvegyét, így maradhatott a család tulajdonában a ház, ugyanis Gremsperger 1860-ban, 68 évesen, átadta az üzletet az 1819-ben született ifjabb Bisitzky Jánosnak, majd a tulajdonos is ő lett. A fiatalember eredetileg apja vaskereskedésében dolgozott. A házban az eltelt idő alatt mindvégig kereskedések működtek. Bisitzky a Takarékpénztár építkezése idején megismerkedett Prokopp János mérnökkel és felkérte egy impozáns, új épület megtervezésére, amelynek Prokopp eleget is tett, s így 1863 júniusára elkészült az új ház. Felépülése után az egyik legjelentősebb üzlet Mihalik Bálint rumburgi vászon raktára volt, amely a Sziléziaihoz volt címezve. Hirdetésében a vásárlók „kegyes pártfogásába ajánlja dúsan rendezett árutárát, úgymint, a legjobb minőségű rumburgi-,hollandi, ereasz, bőr és sziléziai vásznakat, ágyneműket és csinvatokat, len, savolos és damaszt-asztalterítéket 6, 12, 18, és 24 személyre, törülköző és kávé kendőket, asztal és ágyterítőket, fehér perkálokat, batist elair-moul és nyáripiqué, wallis és ablakfüggönyöket, fehér és színes barchetokat, zsebkendőket és más e szakba vágó czikkeket, nem különben kész fehér ruha neműt legjutányosabb gyári árakon.” Mihalik a boltját 1878 júliusában költöztetette el a mai Széchenyi tér 13-as számú házába. Ekkorra már a Kereskedelmi Társulat alelnöke volt. 1895-ben visszavonult az üzlettől, majd 1899-ben Pesten lakott, elárvereztette esztergomi házait, s esztergomi vagyonából Pesten csavargyárat alapított, de rövidesen tönkrement. Mihalik üzletét Frankl Mór vászon és fehérnemű kereskedése követte több mint tíz éven keresztül. Bisitzky János csak 1892-ben halt meg, s özvegye Muzsik Jozefa is 1904-ig élt. Az Ekéhez címzett vaskereskedését Müller Gyula vásárolta meg 37 000 forintért. Ő, akárcsak 1786 óta elődei „Dúsan felszerelt” kereskedésében árult „szerszámokat, ács, asztalos, bádogos, bognár, czipész, esztergályos, gépész, kovács és kőfaragók részére”. Ezen kívül „épület és bútorvasalásokban, friedlandi és brassóbányai töltő és oszlopkályhákban, vasbútor és konyhaeszközökben. Umbráth és Társa hírneves gépgyárosok összes készletei, úgymint: fekvő és szállítható cséplőgépek, gabonarosták, vetőgépek, szecskavágó, kukoricza morzsolók és darálók, répavágók, mélyítő ekék és konkolyválasztók mindig készenlétben tartatnak.” Az üzletben a „modern kor„ eszközei is megjelentek, úgymint házi sürgönyök és távbeszélő berendezések. Müller Gyula süttői kőfaragó család fiaként került Esztergomba. Rövidesen a helyi közélet központi szereplője lett. A legjobb céllövő, korcsolyázó, több egyesület vezéregyénisége a Takarék Egylet pénztárosa. A könnyű élet azt eredményezte, hogy hamarosan tönkrement, s 1897-ben főbe lőtte magát. 1894-ben a Müller-házba költözött Fried (Fődi) Emil orvos, az Orvos és Gyógyszerész Egyesület titkára, aki később fővárosi tiszti hivatali orvos lett. 1897-ben az épület többször is gazdát cserélt. Müller vaskereskedését, amely 28 ezer forintot ért, elárverezték. Kornstein sátoraljaújhelyi cég vette meg a házat, majd a helyi Takarékpénztáré lett 41 135 forintért. A Takarékpénztártól szerzi meg az épület alsó részét 1897-ben Porgesz Béla vendéglős, aki sörcsarnokot nyitott itt. Hogy az üzlet minél jobban menjen, heti egy-két alkalommal a katonazenekar, vagy Jónás Pali zenekara játszott. Nyárra kellemes, árnyas kerthelyiséget rendezett be. 1897. december 31-én vételi szerződést kötöttek Demény Károly posta és távíró igazgatójával a Müller-házra, amely 46 000 forintért került a posta tulajdonába, s így 1898. április 29. óta működik itt a posta. 5. Hell – ház Épült: 1899-ben E. 121. T. 326. A mostani ház helyén már 1721-ben ház állt, s tulajdonosa Ziffkó Mátyás, majd Szabó Márton jómódú polgárok voltak. 1761-ben Putantér János tekintélyes városi szenátor, literátus tulajdonában találjuk. 1789-ben bekövetkezett halála után özvegye lakta 1807-ig. Az özvegy, hogy jövedelmét kiegészítse több üzletnek is helyet adott a 18. század utolsó két évtizedében. Így Petrovics Mihály görög kereskedésének, Hutter Kelemen üveges boltjának, valamint Petroviczki József parókakészítő műhelyének. Ezután Trenker Antal vette meg, két évig volt a ház a tulajdonában. Miután Hell Péter kereskedő 1809-ben polgárjogot nyert a városban, megvásárolta a házat, ami a 19. század során a Hell posztókereskedő család tulajdonában maradt. A házat Hellék 1816-ban átépítették, vörös márvány függőfolyosóval látták el. A klasszicista vasrácson, Hell Péter monogramja látható. 1860-tól itt működött húsz éven keresztül Mellinger (Merényi) Rezső nyomdája, amit 1874-től papír és írószer kereskedéssel bővített. 1881-ben egy éven belül kétszer is gazdát cserélt az üzlet. Az év elején Berger Zsigmond vezette, majd miután meghalt, májustól Stein Mór vette át. 1899-ben a ház újabb átalakításon ment át, Rothnágel János lett az új tulajdonos, aki emeletesre építtette. Ekkor kapta historizáló, tükörablakos homlokzatát. A házban 1910-ben Dobos Gyula a Vörös Kereszthez címezve nyitott drogériát. A drogériája reggel 5 órától tartott nyitva. A tulajdonos különlegességet is árult, a Dobos-féle menthol sósborszeszt. 1910 júliusában az üzletet a Hennig Lajos és fia cégnek adta át. 1924-től Hennig János maradt az egyedüli tulajdonos, s a 30-as években is sikeresen működtette a drogériát Két Oroszlán néven. 7. Szerencsés- Gróh – ház Épült: 1787-ben E. 119-120. T. 327. A Széchenyi tér barokk és rokokó építészeti egysége a 20. század elejére felbomlott, s csak a 7-es számú ház maradt meg rokokó stílusban. Ennek a nagy gonddal elkészített „ékszeres doboznak”a helyén két telken, két ház állt. Tulajdonosa 1721-ben egy rác kereskedő testvérpár volt Csonka Rácz György és Farkas Rácz Miklós. Utánuk egy nevében mindenképpen figyelemre méltó tulajdonos költözött ide, az Itáliából származó, és 1728-ban Esztergomban polgárjogot nyert csizmadia mester, Casanova Dániel. Majd az 1765-ben Győrből érkezett Pucher Mihály aranyműves volt néhány évig a tulajdonos, akinek műhelye a szomszédos 5-ös számú házban működött. A ház életében döntő fordulatot hozott az 1787-es év. Ekkor a kisebb telken lakó Schahtner János kereskedő megvette Láng Antal asztalosmestertől a nagyobbik telket, s az egy számmal jelzett, s már 157 négyszögöles telken felépítette a mai házat. Szinte biztos, hogy megismerkedett az esztergomi illetőségű Mayer Jakabbal, aki a városháza, valamint a belvárosi templom rokokó orgonájának tervezője, és a belvárosi plébánia ház építője volt. Így Mayer elkészíthette az újabb rokokó remekművét, a 7-es számú házat. A bejárat a ház jobboldalán nyílik, ezzel őrizve a rokokó aszimmetrikus jellegét. A kapu köríves záródású, növényi motívumokkal mértéktartóan díszített. A kovácsoltvas kapudísz a barokk motívumkincsét idézi. Az 1930-as években a földszint baloldalán üzlethelyiséget alakítottak ki. 1807-ben, Schahtner János halála után, Trenker Antal vasárus lett a ház tulajdonosa, majd halála után 1833-tól az üzletet 16 éven keresztül Fray János vasárus vezette. Trenker özvegye Mitterhoffer Anna 1860-ig élt itt. Ezután Mitterhoffer Ádám lett a tulajdonosa. 1847-től harminc éven át itt lakott a prímási uradalom építőmestere Feigler János. Neki köszönhető, hogy itt működött a kőműves és kőfaragó céh székháza is. A Feigler családnak (János fia Gusztáv a főkáptalan főépítésze volt) nemcsak az építészethez volt kiváló érzéke, de valamennyien kiváló muzsikusok is voltak. János felesége Seyler Katalin, a bazilika karmesterének lánya, maga is zenélt. 1861. október 30-án Szerencsés Mihály és felesége lett a ház tulajdonosa. Először 1843-ban az újonnan épült Széchenyi tér 13-as számú házban nyitott boltot, majd négy évvel később rőfös üzletét áthelyezte saját házába, a Lőrinc utca 8-as szám alá. Miután első felesége Neszler Jozefa meghalt újra nősült, s elvette Grandl Karolinát. Szerencsés Mihály a városi közéletben is részt vett. Több évtizedig a Lövész Egylet főlövészmestere volt, 1890-től a város legnépesebb és legnépszerűbb asztaltársaságának, a Tarkaságnak az elnöke. Szerencsésék lányát, Karolinát feleségül vette Borovicska (Borus) Adolf kántor, zenész, zenetanár, aki Csehországból települt ide, s a 26-os gyalogezrednél szolgált. Bosznia okkupációja után Esztergomban telepedett le, Éneket tanított a reálgimnáziumban. A bazilikai énekkarnak és a dalárdának is tagja volt. Zeneiskolája is itt, a 7-es számú házban működött1893-tól. Ének- és hegedűtanára volt a Dal és Zenekedvelők Egyletének, s ugyancsak éneket tanított a vízivárosi zárdában. Szerencsés Mihály 1897-ben bekövetkezett halála után a ház tulajdonosa Borovicska Adolfné Szerencsés Karolina lett. 1878-ban a tehetséges ügyvéd és kiváló helyi zeneszerző, Hoffmann Béla, Kispiaci házából (ma: Rákóczi tér) ide helyezte át ügyvédi irodáját. 1859-től működött itt Hofbauer Józsefné fodrászüzlete, amelyet 1895-ben Hofbauer Tivadar vett át, de két évvel később bekövetkezett halála után a fodrászműhely megszűnt. 1897-ben ide költözött a Hunnia könyvnyomda Gerenday József vezetésével. A házat 1911-ben vette meg Gróh József ügyvéd. Az esztergomi születésű Gróh középiskoláit itt végezte, majd Budapesten és Grazban folytatott jogi tanulmányokat, ügyvédi vizsgát tett és Esztergomba költözött. A városban több helyen volt ügyvédi irodája mindaddig, amíg ezt a házat meg nem vette. Munkája mellett az Esztergom és Vidéke című újság felelős szerkesztőjeként is ismert volt. 1915-ben Helcz Antal helyére egyházmegyei ügyésznek nevezték ki a kiváló egyházi jogászt, a prímás jogtanácsosát. Ugyanettől az évtől az Esztergomi Iparbank ügyvezető igazgatója is volt. A város és a vármegye közigazgatásában is aktív szerepet vállalt, mint képviselő és törvényhatósági tag. Miután megvette a házat, felújította, amelyben segítségére volt bátyja, Gróh István az Iparművészeti Főiskola igazgatója. A neobarokk vasrács, a kapu és csengőhúzó is neki köszönhető, valamint a tér középkort idéző, műkőpad oroszlánjai, amelyeket 2006-ban távolítottak el. 1913 és 1930 között Bors Kálmán fűszer-csemege kereskedése és falatozója várta a vásárlókat. 9. Leffter- ház Újraépítve: 1996-ban E. 118. T. 328. Minden bizonnyal ebben a házban volt a török utáni időszak első gyógyszertára, mivel 1721-ben itt volt tulajdonos Walter Pál gyógyszerész. Sokáig nem maradhatott itt, mert 18 évvel később már Schoder Antal lakta a házat. A Farbinger családból már az 1700-as évek elejétől számos németszabó és varga került ki. Közülük az egyik legtehetősebb Farbinger János németszabó, aki 1755-ben nyert polgárjogot, és közel harminc évig volt tulajdonosa ennek a háznak. Később a család két tagja, Antal és Ferenc is itt dolgozott mint németszabó és varga. 1786-ban ide helyezte a mai Kossuth Lajos utca 55-ből ruhatisztító műhelyét Kammerer Benő, de két évvel később meghalt, s a műhely megszűnt. A város polgárai is hódolhattak itt szerencsejáték szenvedélyüknek, miután 1789-ben tíz évig Rosamon Konrád lutrista lett az új tulajdonos. A Leffter görög kereskedő család már 1765-től jelen volt a város életében. A mai Rákóczi tér 1-5. szám alatt működtették kereskedésüket, majd 1805-től András és Mihály a Széchenyi tér 9-ben is tulajdonosok lettek, és posztókereskedést nyitottak. 1871-ben az ekkor 70 éves Leffter Mihály eladta a házat Frankl Mór posztókereskedőnek, akit, szalag és csipkekereskedőnek is említenek, de árult ló-nyakzsír-kenőcsöt is. Már 1863-tól a Takarékpénztár épületében volt az üzlete, s innen költözött át 1881-ben a 9-es számú házba, majd áthelyezte ide a boltját is. Négy évvel később végeladást hirdetett, s Budapesten nyitott üzletet a Próféta utca 3-ban. Az esztergomi boltot Popper Lipótnak adta át. Popper üzlete Grünhut Károllyal volt közös, de ő 19. század végén valamikor feladta az üzletrészét. Közben Pelczman Ignác férfiszabó üzletet nyitott itt, amely „legjobb minőségű Brünni és Reichenbergi kelmékkel van gazdagon ellátva, mindennemű férfi, gyermek, és papi ruhák legújabbb divat szerint legszilárdabban és a legjutányosabb árakon gyorsan készíttetnek. Úgyszinte megrendelések vidékre is legpontosabban, gyorsan s biztosan eszközöltetnek.” Pelczmann üzletével 1881-ben átköltözött a Széchenyi tér 12-es szám alá. Poppertől 1901-ben a Virág és Szántó cég vette át, és lett az új tulajdonos. Úri női divatáru kereskedést nyitnak, amely több évtizedig kedvenc boltja volt a város lakóinak. Ez értető is, mert mint hirdetésükből kiderül „női, mint férfi divatcikkekbe, valamint selymek, szövetek, női és férfi fehérneműek, paplanok, vászon, ingzefírek, kanavász, kötött és szövetárukban a legkényesebb ízlést kielégítő választékot” kínáltak. 1910-ben megnagyobbították az üzletet, bővítették kínálatukat, mert szőnyegeket is árusítottak, s a fővárosihoz hasonló fényes kirakatokban gyönyörködhettek a téren sétálók még a 20-as, 30-as években is. 11. Sziegler-ház Épült a 19. században E. 117. T. 329. Első ismert tulajdonosa 1721-ben Túróczi János, aki már 1710-ben polgárjogot nyert a városban. Az 1770-es években új tulajdonosa lett a háznak, Petrovszky Pál kereskedő, aki a mai Kossuth Lajos utca 14-ből költözött át ide 1803-tól a Sziegler könyvkötő család a tulajdonos az 1860-as évekig. Először Mátyás, majd fia, János műhelye működött itt. Különösen az 1820-as évektől mehetett jól az üzlet, hiszen ekkortól üzemelteti nyomdáját Beimel József a mai Kossuth Lajos utca 19-ben. S mivel Beimel prímáciai nyomdász is volt, szép számmal kapott megrendelést, könyvekre, naptárakra, s így könyvkötőre is nagy szükség lehetett. 1831-től három sajtos: Márkusi Márkus, Ádám Péter és Trauer János működött itt, egymást követve. Szieglerek után 1860-tól a ház tulajdonosa Kovács József, aki népszerű cukrászdát nyitott, s mivel az üzlet jól ment, 1863. március 22-én a szigeten, a Nagy-Duna sétányon, a gőzhajó állomás mellett, az úgynevezett KIOSZK-ban, újabb cukrászdában várta a vendégeket. A Széchenyi tér 11-ben lévő cukrászdát 1871-ben vette át Hübner Antal cukrász. Neki már 1865 májusától volt cukrászdája a Rudolf-féle házban, a Széchenyi tér 23-ban. Talán Kovácsnál is népszerűbb cukrásza volt a városnak, mert ugyancsak 1865-től 32 évig üzemelt cukrászdája a szigeten, s a hetvenes években, telente a korcsolyázó csarnokban is ő várta édességeivel a város lakóit. Őt Miller Imre cukrász követte, s felújította a Széchenyi téri cukrászdát. Tiszta fehér bútorokkal rendezte be. A városban egyedül ő árult szaloncukrot. Továbbra is működtette a Hübner féle szigeti sétatéri cukrászdát is. 1896-ban alapította Király Mór aranyműves, órás, ékszerész és optikus üzletét a Viola- -házban, a mai Bottyán János utca 4-es szám alatt. Miután 1906-ban tulajdonosa lett a Széchenyi tér 11-es számú háznak, műhelyét is ide helyezte át, s még az 1930-as években is sikerrel működtette. 13. Leipolder-Mihalik-ház Épült: 1843-44-ben E.116. T. 330. Eredetileg a 13-as számú ház telke a 15-ös számú ház 342 négyszögöles telkéhez tartozott, s üresen állt 1842-ig. A 15-ös számú házat 1842-ben Leipolder József vásárolta meg, s csupán egy évig maradt a birtokában, majd tovább adta azt Pozzi Antalnak. Leipolder kiszakítva a ház körül lévő telekből 192 négyszögölt, így jött létre a 13-as számú ház telke, amelyen 1843- 44-ben megépítette a ma is látható kétszintes klasszicista házát, amely haláláig, 1879-ig tulajdonában maradt. A Leipolder család már 1791-ben polgárjogot nyert a városban. Az apának, Antalnak jól működő tímárműhelye volt a Deák Ferenc utca végében. Leipolder József életének 79. évében nemcsak mint jó nevű iparos, tímármester állt köztiszteletben, de tagja volt a városi képviselőtestületnek és a Takarékpénztár igazgatóságának is. Fontos társadalmi tevékenységet fejtett ki a Kaszinó törzstagjaként, sőt a Kaszinó helyiségeit is saját házába tette át a 15-ös számú házból. Sajnos 1848-ban tűz ütött ki, s így a Kaszinó iratai elpusztultak. 1845-ben itt lakott Ács Flórián szabómester. Tudjuk róla, hogy 1848-ban nemzetőr volt, s emlékirataiban pontos képet rajzolt az esztergomi nemzetőrökről és komáromi küldetésükről. Ács a későbbiekben a Kisdedóvó Társulat pénztárosa lett, s 1864-ben az éhínség alatt 30 kenyeret adott a szegényeknek. Az 1844-ben megalakult Takarékpénztár úgy döntött, hogy „a társulatnak üzleti céljaira a Leipolder-féle nagypiaczi ház földszintjén egy boltot, három szobát, konyhát, kamrát és fának tartására szükséges pincét évi 400 bécsi értékű forint bérért 1851. évi Szt.-György napjáig kibérelt, és hogy üzleti helyiségeit 1847 évi Szt. – Mihály napjától ott berendezi.” 1852-től egy érdekes és értékes személy, Lőrinczy Rezső orvos lakott a házban. A város tiszteletbeli főorvosa volt. 1862-ben magán kórodát létesített, ami igen népszerű volt a város betegeinek körében. Később azt összevonták a városi kórházzal, aminek főorvosa lett. Tüdőbaj végzett vele 1873-ban, s ebből a házból kísérték utolsó útjára október 29-én. Jeles lakója is volt a háznak, Baross Gábor személyében. A későbbi vasminiszter az esztergomi bencés gimnáziumba járt 1863-65 között. A 7-8. osztályt végezte itt, s diákként ebben a házban lakott. Közel húsz éven keresztül, 1867-től Zoller József, majd Zoller Mihály fűszerkereskedők árultak itt Kék csillaghoz címzett fűszerkereskedésükben, amit Greff Gyulának adtak át. Greff Gyula a város legjobb nevű fűszer kereskedését, a Fecskéhez címezve 1868-ban alapította a Kossuth Lajos u. 1. szám alatt majd ide, a Széchenyi térre, a 13-as számú házba költözött. Ezt veszi át 1886-ban Geiger Endre, majd az 1890-es években Vörös József működteti. Vörös a Lőrinc utca rekonstrukciója után kereskedésével az 1-es számú házba költözött. A Bisiczky-házból 1878 júliusában helyezte ide a Sziléziaihoz címzett vászonraktárát Mihalik Bálint kereskedő. A következő évben ő lett a ház tulajdonosa, s ezért sokáig Mihalik- -házként is emlegették. Miután Pestre költözött, 1899-ben, egyéb házaival együtt ezt is elárverezték. A házban 1886-ban Tauber Nándor zenetanár nyitott zeneiskolát, s itt volt Voger Lajos kötödéje 1889-ben. A következő évben Knöpfler Mihály nyitott rövidáru üzletet, majd 1923 és 1926 között Kardos úri és női divatáruházát találjuk itt. 1893-ban első emeletére költözött Baross Gáborné, aki neveltetése miatt lakott itt fiával, ahol férje is lakott diák korában, de 1894. június 21-én visszament ilavai birtokukra. 1901 januárjában és februárjában Nemzetközi Dioráma működött a Mihalik-házban. A helyszín kényelmes, fűtött helyiség volt, s délután 3 órától 10 óráig látogathatták az érdeklődők. Ugyanebben az évben a Takarékpénztár vette meg a házat 40 200 koronáért. 1902-ben itt volt az Esztergom és Vidéke szerkesztősége. 1924-ben Katona Sándor és társa lett a ház tulajdonosa. Eredeti családi neve Kabina volt, amelyet 1906-ban magyarosított Katonára. Középiskoláit a helyi bencés gimnáziumban végezte, majd jogi tanulmányokat folytatott, s 1900-ban avatták jogtudorrá. A következő évben az elhalálozott Marton József ügyvédi irodáját vette át, egyben vármegyei ügyész is lett. A város társadalmi és társasági életében is aktívan közreműködött. A Kaszinó tagjaként, mint színjátszó jeleskedett. Több helyi vívóversenyt nyert. 1906-tól a Függetlenségi Körben is ügyész volt. Első felesége Magos Emília, majd 1910-ben, a táti földbirtokos, Eggenhoffer Ernő leányát, Lujzát vette feleségül. Amint a házon lévő emléktábla is utal rá 1918. november 4-én itt alakult meg elnökletével az Esztergomi Nemzeti Tanács. 15. Pozzi-ház Épült: 1766-ban E. 116. T. 331. A mai kétszintes barokk épület helyén 1721-ben már ház állt, amelyet hatalmas, 630 négyszögöles telek ölelt körül, amelynek Nagy Márton, majd Később Kargl Mátyás volt a tulajdonosa. 1748-ban nyer polgárjogot Faichtinger (Feichtinger) Ferenc vaskereskedő és szenátor. Az egyik legtöbb adót fizető polgára volt a városnak. Gazdagságát kihasználva építi meg 1766-ban a középkori alapokon és pincén nyugvó, ma is látható házát barokk stílusban. Érdekessége, hogy főhomlokzata, nem a térre nézett, hanem a mai Kossuth Lajos utcát és a teret összekötő akkori kis utcára A következő tulajdonos Faictingerhez hasonlóan gazdag vaskereskedő Pauervaldes(Bauer) Ádám lett. Neki a közszereplés fontosabb volt az üzletnél, hiszen mint városi szenátor, majd 1791-1801 között a város főbírája jelentős népszerűséget szerzett a város polgárai között. Kriszt János gazdag kereskedőé volt 1791-től a Széchenyi tér 19-es és a Kossuth Lajos utca 7-es számú ház is. Ehhez megvette a Széchenyi tér 15-ös számú házat is. Valószínű ezt már nem tudta fenntartani, így két év múlva túladott rajta, s az új tulajdonos 1808-tól Hőgyészi Antal lett. Mindössze két évig élvezhette házát, mivel meghalt, s utána 1823-ig örökösei lakták. Ekkor az örökösök is megszabadultak a háztól, s Giefing Ferenc görög fűszerkereskedő vette meg. Ő még 1805-ben érkezett a Sopron vármegyei Neuvenből. Korábban kereskedése volt a mai Rákóczi téren, s a Kossuth Lajos utcán is. Mielőtt a Széchenyi tér 15-öt megvette már 1817-től itt is fűszerüzletet nyitott. Az ő idejében alakult meg itt 1837-ben az Esztergomi Kaszinó Egylet. Erről a Hazai és Külföldi tudósítások így emlékezett meg: ”Esztergamban július 17. délután ünnepélyesen nyittatott meg a Nemzeti Casino Giefing kalmár szép és alkalmas házában (a szabad királyi városnak nagypiacán)első igazgató nsgos. Kir. Tanácsos és alispán, sárfalvi Héya Imre úrnak elnöksége alatt…” A kaszinó termét Pach János a bazilika építőmestere alakította át, majd ízléses bútorokkal rendezték be. Helischer József tanácsos, Rumy Károly György tanár, tudós professzor, Becker János kanonok, Meszéna János ügyvéd és Krakovitzer József gyógyszerész könyveket és folyóiratokat adományozott a kaszinónak. A megnyitón ötszázan voltak, s este a kivilágított kertben nemzeti muzsika szólt, s a mulatság éjfélig tartott. 1841-ben egy évig Leipolder József tímár tulajdonában volt a ház, miután ő felépítette a 13-as számú házat, annak lett tulajdonosa, s ezt eladta Pozzi Antal kereskedőnek. Pozzi Antal kereskedő Torinóból származott, 1839-ben nyert polgárjogot. Csupán három évig volt a tulajdonos, mivel meghalt, s ezután özvegye, majd családtagjai vitték tovább az üzletet, a norinbergi kereskedést. 1867. szeptember 15-től nyitott a házban játéküzletet a város népszerű kereskedője Ékesy Adolf. Közben a Takarékpénztár épületében is volt üveg porcelán és kőedény raktára, boltja, amelyet 1873-ban megnagyobbított. Karácsonyi vásárain árult szentképeket, tájképeket és üvegezést is vállalt. 1876. április 24-től a Kispiacra,(ma Rákóczi tér) a korábbi Muzsik, akkor Bisitzky-házba tette át a székhelyét 1880-ban a Széchenyi tér 15-ös számú házba helyezte hat évre irodáját Magurányi József, a kiváló ügyvéd. Ugyancsak az 1880-as években itt találjuk Tábor Adolf könyvnyomdáját, papír és könyvkereskedését. 1881. január 31-től ő volt a kiadója az Esztergom és Vidékének. Hosszabb ideig külföldön tartózkodott, majd 1901-ben jött haza, s még ebben az évben meg is halt. A Széchenyi tér 15-ös számú ház új tulajdonosa 1891-től Weisz Mór kereskedő. Neki 1883-ban Weisz Dáviddal közös női-férfi divat üzlete volt a mai Rákóczi tér 1-ben a Menyasszonyhoz címezve. 1887-ben Weisz Mór felesége újonnan berendezett női-férfi divatüzletet nyitott ugyanott, a Sztojanovich-házban. Férfiszabó műhelye a mai Kossuth Lajos utca 22-ben működött. Elsősorban egyenruhákat készítettek, s a Széchenyi tér 15-ben árulták 1925-ig. 17. Pintig–Schmidt-ház Épült: 1823-ban E. 116. T. 332. Ennek a háznak a helyén 1823-ig üres telek állt, mivel a Széchenyi tér 15-ös számú házhoz tartozott. Ebben az évben Hőgyészi Antal örökösei a 15-ös számú ház telkéből eladtak 118 négyszögölt Gersner János órásnak, aki házat épített rajta. Már korábban, 1806-tól a mai Széchenyi tér 10-es szám alatt volt órásműhelye, s miután kellő anyagi alappal rendelkezett, megvette az 1-es számú ház telkét is. 1835-ben bekövetkezett halála után, egy ideig fia vitte tovább az üzletet mint órás és aranyműves. Az üzlet igazi folytatója azonban Pintig Ignác lett, miután feleségül vette Gersner János lányát, Máriát. Bezárta a tér szemközti oldalán, a 18-as számú házban 1837-óta működő órásműhelyét, s ő lett a tulajdonosa a 17-es számú háznak. 1860 után meghalt Pintig Ignác, majd 1871-ben özvegye is, s az új tulajdonos Hermin lányuk férje Schmidt Nándor órásmester lett. 1910-ben bekövetkezett halála után négy gyermekük közül Lujza örökölte a házat. A város egyik legismertebb órásüzlete mellett hosszabb rövidebb időre más kereskedés is helyet kapott az épületben. Az 1850-es években Brutsy Jakab lisztkereskedése, az 1860-as években Wilheim Jakab rövidáru kereskedése, az 1870-es években „Popper és Fischer” divatáru kereskedése, majd Fischer Dávidné Stern Gizella mosodája. Weisz Adolf kereskedőnek eredetileg a mai Simor János utcában volt női szabó és divatáru kereskedése, innen 1879-ben a Széchenyi térre, a Schmidt-féle házba költözött, innen a Lőrinc utca 9-be tette át üzletét. Az ő kereskedésüket az 1890-es években Knöpfler Mihály textil és divatáru üzlete váltotta fel. Innen a Mihalik-házba költözött (Széchenyi 13.), majd 1900-ban a Takarékpénztár épületébe ment tovább, ahol vegytisztítást is vállalt. 1893-ban Stróbl János női szabó üzletet nyitott, amely még 1926-ban is megvolt. 19. Kriszt-ház Épült: 1802-ben E. 115. T. 333. Első ismert tulajdonosai 1721-től Hérics Ferenc, Pöszler György, és Wolreich János voltak. Ekkor még ide tartozott a mai Kossuth Lajos utca 7-es szám is. Miután 1791-ben a telek ketté vált, a Széchenyi tér 19. Kriszt János kereskedőé lett. Kriszt 1799-ben nyert csak polgárjogot a királyi városban. 1802-ben építette meg a tér egyik legszebb kétszintes, négy tengelyes kora klasszicista lakóházát. A bejárat fölött máig olvasható az évszám és az építtető Kriszt János J. C. monogramja. Kriszt János 63 éves koráig, 1820-ban bekövetkezett haláláig vezette kereskedését. Felesége, Rohonczy Anna elszegényedett, s 1837-ig a város különböző helyein albérletekben tengette életét. Férje halála után kénytelen volt a házat is eladni Falk János vaskereskedőnek. Ő 1807-ben a Vízivárosból költözött a királyi városba. 1821-ben lett a Kriszt-ház tulajdonosa. Falk János a kereskedésből alapozta meg vagyonát, de hivatalt is vállalt, hiszen ő volt a város polgármestere 1824-29 között. Ezután visszavonult a közélettől, s 1834-ben 64 éves korában meghalt. Falk vaskereskedését 15 évre Tillmann Ádám váltotta fel. Még 1823-ban került a városba, és nyert polgárjogot. Először a Kossuth Lajos utca 5-ben volt üzlete, miután tulajdonosa lett a Széchenyi tér 19-nek, az üzletét is ide helyezte. Érdemes megemlíteni, hogy 1837-től itt lakott Gianone János kéményseprő, amint akkoriban nevezték füstfaragó. Nagyapja 1764-ben érkezett Milánóból a városba, s nyert itt polgárjogot, s lett a város legjelentősebb kéményseprője. Az ifjabb Gianone János volt az, aki telkén, a mai Petőfi Sándor utca 22-24-es számú házak helyén 1854-ben létrehozta a Népkertet, a város polgárainak egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét. A 19. század második felében kétszer is profilváltás történt. Miután Hell Antalnak több helyen is volt már posztókereskedése a téren, 1849-ben ide költözött, s ő lett az új tulajdonos. Őt 1858-ban Tauber Péter lisztkereskedő váltotta fel, majd özvegye Mellinger Zsuzsanna ápolva a korábbi hagyományokat, posztókereskedést nyitott, s ugyanebben az évben Murinyi Ede ügyvéd is itt rendezte be irodáját. A századfordulón Cserő Zsigmond üvegkereskedő, majd 1907-ben özvegye a tulajdonos. Az 1920-as években Schwarcz Lajos és társa a ház tulajdonosa. 21. Takarékpénztár Épült: 1860-62-ben E. 114. T. 334. A török utáni időszakban kialakult a tér elején egy jelentősebb méretű, 312 négyszögöl nagyságú telek, amely magában foglalta, akárcsak ma is a Széchenyi tér 21-es, valamint a Kossuth Lajos utca 5-ös házszámú területeket is. A két utcára néző ház első ismert tulajdonosa Melichor Sándor jómódú polgár volt 1721-ben. Őt az 1757-ben polgárjogot nyert Majer András prímási uradalmi számadó váltotta fel, majd halála után özvegye lett a tulajdonos 1789-ig. Ezután, a Takarékpénztár felépüléséig, a Hunkár család kezében volt a ház. 1789-ben Hunkár Mihály postamester polgárjogot nyert, és megvásárolta az épületet. Halála után, 1816-tól fia, ifjabb Hunkár Mihály tulajdonába került, s tőle vette meg a Takarékpénztár 1859-ben. Mivel a régi épület, majd később a Takarékpénztár, központi helyen állt, érthető, hogy igen sok bérlő és lakó fordult meg itt a közel két évszázad alatt. 1765-től vendéglő is volt a házban, amelyet Krajczer Tamás, Ferenc és János béreltek 1809- -ig. Ők, foglalkozásukat tekintve, kádárok voltak. A különböző kereskedések mellett szinte valamennyi mesterség képviselve volt. Hosszabb ideig volt itt bádogos, szitás és szűcs műhely is. Érdekességként megemlíthetjük, hogy az 1820-as években itt lakott Dick Ferenc, Rudnay Sándor érsek konyhamestere. Amint erre utaltunk Hunkár Mihály házát a Takarékpénztár vásárolta meg. Az Esztergom Takarékpénztári Egylet az országban másodikként 1844. december 12-én alakult meg Héya Imre királyi tanácsos vezetésével. Kezdeményezői Rédly Károly, Meszéna János és Manily Ferenc voltak. Elnöknek Uzovics Jánost, Esztergom vármegye főispáni helytartóját választották. A Takarékpénztári Egyletet 1845. január 1-jén nyitotta meg Andrássy Mihály másod alispán. Nitter Ferenc fűszerkereskedő volt az első igazgatója, társigazgatója Deininger Ferenc, kereskedő pénztárnoka Frey Vilmos, ügyészük Meszéna Ferenc lett. Rövidesen a 300 darab 50 pengőforintos részvénynek 163 tulajdonosa volt. Üzlethelyiségüket és zálograktárukat kezdetben Frey Vilmos házában (ma Kossuth Lajos utca 2.) rendezték be. Ezután, a tér 13-as számú házában bérelt helyiségeket a Takarékpénztár, majd öt év eltelte után, 1852. február 9-én 5105 forintért megvették székháznak a Lőrinc utca 5-ös szám alatt álló Szkaliczky-házat. Ez az évtized végére kicsinek bizonyult, így újabb határozat született: „1859. április 21-én elhatározták, hogy a Nagy piacon fekvő és e térrel párhuzamos Buda utczáig kiépített, tehát két utczára nyíló homlokzattal bíró Hunkár házat 23000 frton megveszik.” Miután Hunkár Mihály eladta, a következő évben elfogadták a neves pesti építész Hild József terveit, megkezdték az építkezést Prokopp János helybéli építész kivitelezésében, s 1862. január 20-ra elkészült a ma is látható épület. A romantikus stílusban épült reprezentatív emeletes ház jelentőségét az adta, hogy a takarékpénztári üzleti székház mellett, már az első évtől, olyan jelentős társadalmi csoportoknak is helyet adott, mint a Katolikus Legényegylet és a Kaszinó. 1863. március 25-én itt volt a Katolikus Legényegylet ünnepélyes megalakulása és a helyiség megnyitása, amelyet Scitovszky János hercegprímás avatott fel. Dr. Szabóky Antal a Pesti Legényegylet elnöke mondott beszédet a 80 fős tagságnak és a vendégeknek. Az egylet helyiségeiben rendszeresek voltak a műkedvelő színielőadások, kedélyes esték, baráti összejövetelek egészen 1868 februárjáig, amikor átköltöztek a Magyar Király Vendégfogadóba, a mai Kossuth Lajos utca 25 szám alá. Ugyancsak az épület első emeletén, az erkélyes részen talált új otthonra a Kaszinó is. A tágasabb helyiségek jobban megfeleltek kitűzött céljaiknak, úgymint „a társas élveknek Esztergomban emelése és előmozdítása” Itt hírlapok és könyvek olvasására nyílt lehetőség, továbbá „törvényesen megengedett kártya és más játékok, társas mulatságok u. m. estélyek, hangversenyek, táncvigalmak s effélék rendezése, úgy nem különben művelt eszmecsere által Esztergom társadalmi állapotát emelni iparkodik, s melyben a körülményekhez képest étkek és frissítők vételét is megengedi.„ 1863-ban 200 forintért vettek új magyar irodalmi műveket. Ebben az évben 78 új tag lépett be. Ugyancsak ebben az évben vette át a Kaszinó azt az alapítványt, amit a város Széchenyi halálakor tett. Az alapítvány díját ebben az évben Forster Gyula nyerte. 1863-ban határoztak Deák és Széchenyi arcképének „olajbani megjelenítéséről”. Megrendelték a Törvénykezési Lapokat, valamint az Ország Tükre című lapot. Így összesen 19 magyar lapot járattak. Még ebben az évben társalgó, dohányzó és olvasótermet rendeztek be a kaszinóban. 1863-ban a gimnáziumi és reáltanodai tanulóknak különféle pályázatokat írtak ki, amelyek a magyar történelem témaköréhez kapcsolódtak. A pályatétel Nagy Lajos jelesebb dolgaival együtt Magyarország műveltségi és tudományos állapota címet viselte. A nyertest öt arannyal jutalmazták. A pályázatok mellett rendszeresek voltak a jótékony estélyek, farsangi bálok, társasvacsorák, a kaszinói műkedvelők színházi előadásai, orfeumi estélyek, a Dal-és Zenekedvelőkkel együtt szervezett hangversenyek, valamint nagysikerű terménykiállítások. A Kaszinó műkedvelői 1899. április 16-án Budapestre utaztak a Nemzeti Színházba, hogy megnézzék az általuk is játszott Huszárszerelem című színdarabot. Ez volt utolsó bemutatójuk április 29-én, B. Szabó Mihály rendezésében, amelyet a Takarékpénztár épületében tartottak. Június közepére átköltöztek a Lőrinc utca 10-es szám alá az új, korszerű épületbe. A Takarékpénztár épülete a város jelesebb egyesületei mellett mindvégig számtalan boltnak, üzletnek, kereskedésnek adott helyet. 1863-ban ide helyezte Frankl Móric „Nőkalaphoz” címzett, vászon- rövidáru, divatáru szalag és csipke kereskedését. Az üzlet 1881-ig működött itt, majd áthelyezte a Széchenyi tér 9. szám alatti saját házába. Ugyanettől az évtől nyitott üvegkereskedést Lőwy Móric. 1865-ben Schwarcz Ignác rőfös nyitott kereskedést. Rövid ideig volt itt Kakass Béla vasedény kereskedése, mert 1868-ban már végeladást hirdetett. Az új épületben jól menő fűszer, anyag, festék, dohány és szivar, gazdasági, kerti, virágmagvak, szeszesitalok kereskedése volt Santhó Mihálynak. A gazdagság érthető, hiszen apja a királyi város kamarása és adószedője volt, anyja a Spanraft kereskedő család leszármazottja. A kereskedést 1868-ban Kollár István vette át, s elődjéhez hasonlóan árult cukorkákat, kávét, csokoládét, különféle süteményeket, kétszersülteket, gyertyát, hüvelyeseket, déligyümölcsöt, olajat, halakat, sajtokat, rumot és teákat, valamint százféle egyéb vegyes árut. 1886-ban, halála után először felesége vette át a boltot, majd, tőle ifjú Brunner Ferenc tulajdonába ment át. A boltvezetés mellett Brunner Ferenc az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank tisztviselője, első pénztárosa, majd titkára, valamint a Zenei Kör pénztárosa, a Kereskedő Ifjak Egyesületének elnöke is volt. Csődbe jutott 1894 decemberében. Helyére 1895-ben rőfös üzlet került. Schreiber Soma kereskedőnek 1871-ben a Kollár-házban volt az üzlete Mellinger Rezsővel közösen, de a Széchenyi tér 21-es szám alatt is működött női ruha üzletük, amelyben 1872. május 15-én végeladást tartottak. 1871-ben Weisz Móric piperész bérelt itt helyiséget, majd őt Hlavacska János piperész követte. Ékesy Adolf játéküzlete eredetileg 1867. szeptember 15-től a Széchenyi tér 15. alatt, a Pozzi- -házban működött. Árult részletre olajképeket, szentképeket, tájképeket és tükröket is. 1873 szeptemberében üzletét már a Takarékpénztár épületében találjuk, ahol üvegezést is vállalt. Az év decemberében megnagyobbította üveg, porcelán és kőedény raktárát. 1876. április 24- -től a Kispiacra (mai Rákóczi tér), a korábbi Muzsik, akkor Bisitzky-házba tette át a székhelyét. Popper Lipót textilkereskedő 1875-ben alapította üzletét, s a 21-es szám alatt nyitotta férfi-női divatáru boltját. A boltot 1879-ben a Széchenyi téren a Schmidt- házban (ma 9-es szám) találjuk. A Frankl-féle üzletet 1885-ben veszi át, s 1890-ben is az övé. 1900-ban Pórra magyarosított. 1901-ben fejezte be az üzleti tevékenységét. Lovászy Fanni okleveles tanítónő 1879. október 5-én nyitotta meg „hatosztályú leánynevelő intézetét” a Takarékpénztár épületében. A tandíj I-II. osztályokban 3 forint, III. osztályban 4 forint IV-V- VI. osztályokban 6 forint. A három felső osztályban kötelező jelleggel 8 órában tanított franciát. A növendékeket teljes ellátásra kedvező feltételekkel vette fel. Fleischmann Ignác kereskedő, kezdetben férfi, női, gyermekcipő kereskedést működtetett, majd divatkereskedése volt. 1890-ből már fennmaradt hirdetése. A város boltjainak történetében ritkaság, hogy közel száz évig fennálljon. Ilyen volt Simon Dénes a Magyar Királyhoz címezett pipere és illatszerüzlete, amelyet 1909-ben nyitott. Az üzletet 1930-ban Walter Béla vett át, aki gumiáruval, fürdőcikkel és illatszerekkel kereskedett. Az illatszerbolthoz hasonlóan majdnem száz éves múlttal rendelkezik a papír és írószer kereskedés, amelyet 1910-ben Tatarek József alapított. Kínálatát bővítette könyvek, zeneművek, imakönyvek, tankönyvek, tanszerek, és antikvár könyvek árusításával. Miután a rádió kellő népszerűségnek örvendett rádió felszereléseket is tartott. Közel két évtizedig állt fenn 1910-től Kókay Kálmán Aranyásóhoz címzett konyhafelszerelés és vaskereskedése. 1909 októberében kisebb tűz volt az üzletben, amelyet maga a tulajdonos oltott el. 1912-től hosszabb ideig szintén a Takarék épületében kapott helyet a Hungária Általános Biztosító RT. fiókja is. A Takarékpénztár Kossuth Lajos utcai oldalán is számos üzletet találhattunk az elmúlt száz év során. Ebből egy hosszabb életű és érdekes üzlet méltó az említésre. A város népszerű polgára volt Kovács Albert. Mesterségét tekintve asztalos volt, de mint koporsó gyáros és temetkezési vállalkozó vált ismertté Esztergom lakói között. Műhelyét 1912 és 1930 között, Szekeres Gábor temetkezési vállalkozó vette át. 23. Rudolf – ház Épült: 1870-ben E. 113. T. 336. A mostani ház helyén 1721-ben épület állt, amely a telek kicsisége miatt a Kossuth Lajos utca 3-as és a Széchenyi tér 23-as is volt egyben. A 18. század első felében a tulajdonosok, akikről nem sokat tudunk, elég gyakran váltották egymást. Jöttek, majd rövidesen el is költöztek innen. A városnak csupán az 1720-as években volt néhány évig gyógyszerésze Walter Pál személyében, aki a Széchenyi tér 9-ben lakott. Több évtizedet kellett várni, hogy ismét gyógyszerész jöjjön Esztergomba. 1763-ban nyert polgárjogot Gformer Mihály, s vette meg a 23-as számú házat, ahol az év őszén Aranygriff néven patikát nyitott. Neki és feleségének, Krakovitzer Annának nem volt gyermeke, ezért Anna öccse, Ferenc lett örököse, s a patikus mesterségre is megtanította. A felszaporodott családi vagyonból 1795-ben megvették a szomszédos, 25-ös számú házat, s ez az épület is Gformer Mihály tulajdonában maradt 1800-ban bekövetkezett haláláig. Az új tulajdonos Neszler Ignác kereskedő lett, Krakovitzer Ferenc pedig patikáját áthelyezte az új házba. Rövidesen Neszler is meghalt, s özvegye kénytelen volt a házon túladni, s a következő tulajdonosok vászonkereskedést nyitottak itt. 1858-60 között Thausz József rövidáru kereskedést működtetett, de a ház 1847-től fűszerkereskedésnek is helyet adott. 1864-ben Nagy Lipót fehérnemű és díszáru üzlete van itt. 1865 májusában Hübner Antal cukrászdát nyitott, „ahol befőzetek és sütemények voltak kaphatók.” Cukrászdáját 1871-ben áthelyezte a Széchenyi tér 11-es szám alá. 1865-ben a ház új tulajdonosa Rudolf Mihály lett. A Rudolf család még az 1820-as években jött Esztergomba az ausztriai Klastenburgból. Az idősebb Rudolf Mihály Magyar Király Vendégfogadóban volt kocsmáros, vendégfogadós. Fia, az ifjabb Mihály nem követte őt mesterségében, mert rövidáru kereskedő lett. A boltot 1858-ban alapította. Először a Széchenyi tér 15-ben, majd, a 23-as számú ház vételének évétől norinbergi dísz - rövidáru kereskedést rendezett be Arany Golyóhoz címezve. 1868-ban felújította üzletét, s pipere cikkekkel is bővítette kínálatát. A régi barokk ház helyére 1870-ben ugyancsak két utcára néző, kétszintes épületet emelt, amely a romantika stílusjegyeit viseli. A ház több mint ötven évig Rudolf Mihály tulajdona volt, ezért a város polgárai csak Rudolf- -házként emlegették. Az újonnan épült házban először 1871 októberében. Popp Alajos órás nyitotta meg műhelyét, s őt még 1902-ben is itt találjuk. Az órásműhelyt jól egészítette ki 1885-től Lencz Ferenc aranyműves műhelye, aki arany és ezüst kereskedéssel is foglalkozott. Itt nyitott 1877-től Kőszeghy Ferenc fűszer-anyag-festék-és vegyeskereskedést. Rudolf Mihály 1883 május hónapban a következőkről értesítette a város lakóit: „Tisztelettel értesítem, hogy helyben 25 év óta fennálló nórinbergi, díszmű és rövidáru üzletemtől egészségi szempontból) megválva azt unokaöcsémnek Brutsy Gyula úrnak mai napon eladtam. Kötelességemnek tartom azon szíves bizalomért, melyben hosszú éveken át részesülni szerencsés voltam, őszinte köszönetemet nyilvánítani és utódomat szíves pártfogásba ajánlom” Brutsy Gyula üzlete mellett több más bolt is helyet kapott a házban. Itt volt Schreiber Rezső és társa (Stern Márk) úri-és női divatáru üzlete.1886-tól kínálatukat pipere cikkekkel bővítették.1903-ban helyezték kereskedésüket a szemben álló Kollár-házba. 1893 januárjától Ráczky János férfiszabó üzletéből öltözhettek a város lakói. 1910-1922 között Kurcz Rezső fűszer-csemege- rum és cukorka kereskedésében, majd Dániel J. hentes-csemege üzletében vásárolhattak. Brutsy Gyula 1921-ben bekövetkezett halála után ez a ház is a Takarékpénztár tulajdonába ment át. 25. Gyógyszertár – Gran Tours Épült: 18. század végén E. 112. T. 335. A tér végében áll a mai Gran Tours épülete, amelynek három homlokzata és két bejárata van. Az egyik a Széchenyi tér 25. a másik a Kossuth Lajos utca 1. A harmadik homlokzat a tér lezárásaként a Rákóczi tér felé néz. A ház minden bizonnyal a 18. században épült barokk stílusban, még Gformer Mihály idejében. A 19. században klasszicizáló stílusban leegyszerűsítették az épületet. Az ablakok íves párkánya, stukkó kerete helyébe egyenes vonalú keretek kerültek. Ekkor készült az emeleti függőfolyosó és az erkély, egyenes vonalú vasrácsa. A historizáló stílusú külső erkélyrács az 1910-es években készült. A ház első ismert tulajdonosa az 1707-ben polgárjogot nyert Farbinger György németszabó mester volt. A család számos tagja több helyen is előfordult a városban a 18. század folyamán, mint szabók és vargák. Farbingert Thuránszky János úr követte a tulajdonosok sorában, majd Vidra János vármegyei tisztviselő. Még abban a században Vida János kereskedése található itt. Mint azt már a 23-as számú háznál részletesen láthattuk 1795-ben vásárolta meg ezt a házat Gformer Mihály gyógyszerész, s a szomszédos házból Krakovitzer Ferenccel együtt ide helyezték át patikájukat, amely Arany Griff néven működött tovább. A berendezést, amely máig látható, már Krakovitzer Ferenc készíttette. Krakovitzer 1801-ben nyert polgárjogot, s egyre nagyobb vagyonra és tekintélyre tett szert a városban, Esztergom társaséletének kiemelkedő alakja lett. Az 1820-as években részt vett a polgárőrség szervezésében és munkájában. Lelkes támogatója és mecénása volt a Kaszinó Egyletnek. Népszerűsége akkor teljesedett ki, amikor 1830–1839 között a város polgármestere lett. A későbbiekben is részese volt a város közigazgatásának, 1841–1845 között ő töltötte be a főbírói tisztet. Krakovitzer Ferenc miután polgármesterré választották a ház tulajdonjogát és gyógyszertárát átadta fiának, Józsefnek. Krakovitzer József, apjához hasonlóan nemcsak gyógyszerész volt, a közéletben is szerepet vállalt. 1844-ben tagja volt az akkor alakult Takarékpénztár igazgatóságának. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a vármegyei 4. nemzetőrszázad alkapitánya lett, s ott találjuk a komáromi vár védelménél is. A szabadságharc után, 1853-ban eladta gyógyszertárát Holmik Ferencnek és elköltözött Esztergomból. Holmik néhány év múlva továbbadta a patikát Popper Fülöpnek, aki már 1849--től gyógyszerész itt. 1871-ben Greff Gyula kereskedő tulajdonába került a ház, de a gyógyszertár nem szűnt meg, mivel Popper, majd Kégl László tovább vitték a patikát, amely 1863-ban már a Szent István nevet viselte. 1875 júniusában Menich Dénes a következőkről értesíti a lakosokat: „Van szerencsém tisztelettel értesíteni miszerint Kégl László úr által kezelt Esztergom kir. városi „Szent Istvánhoz„ czímzett gyógytárt örök áron megvettem, s hogy a n. é. Közönség kívánalmainak minden tekintetben eleget tehetek azt az újabb kor igényeinek megfelelőleg berendezve friss és jó szerekkel elláttam. Midőn jelen értesítésem kapcsában bárminemű bel és külföldi gyógyszernek jutányos pontos és gyors megrendelését és kiszolgáltatását igérném bátor vagyok a n. é. Közönség becses pártfogását kikérni.” Menich Dénes levele 1/14 Miután Menich Dénes elköltözött a városból, 1886-ban a ház és a gyógyszertár új tulajdonosa Zsiga Zsigmond lett, aki Pécsről települt a városba. Korábbi társaihoz hasonlóan ő is nagy tekintélyt szerzett magának. A helyi Kaszinó pénztárosa, 1896-1899 közötti években az Országos Gyógyszerész Egyesület pénztárosa, 1901-től az Orvos és Gyógyszerész Egyesület alelnöke. Miután 1911-ben betöltötte 60. életévét, július 1-jén eladta gyógyszertárát Rochlitz Artúrnak. Zsiga továbbra is aktív polgár maradt, többek között ő volt a Vöröskereszt Fiókegylet pénztárosa. 1938-ban 88 éves korában halt meg. Rochlitz Artúr fiatalon, 1919-ben 47 évesen meghalt. Halála után az épület a Takarékpénztár tulajdona lett, s a gyógyszertárat két évig Szokorik Ferenc gyógyszerész gondnok vezette. Utána 1925-től Rochlitz Elemér és Tibor, Artúr fiai vezették a gyógyszertárat. Tibor 1935-ben, miután Kerschbaumaier Károly 70 évesen nyugdíjba ment, átvette a Megváltóhoz nevezett gyógyszertárát a Kossuth Lajos utcában. A Széchenyi tér 25-ben a Szent István patika az államosítás után, 1950-ben 2/9 számú gyógyszertár lett. Mattyasovszky Felícia és Oláh Józsefné voltak a vezetői. 1957-ben visszahelyezték Rochlitz Elemért, aki 1977-ig dolgozott a Szent István gyógyszertárban. Lőrinc utca 2. Épült: 1895-1898 között E. 315 T.31. Széchenyi téri sétánkat a páratlan oldalon befejeztük. Áttérünk a Duna-felőli oldalra, hogy visszasétáljunk a városházáig. Mielőtt írnánk a 26-os számú házról, meg kell említenünk a Lőrinc utca végén a 2-es számú házat, mivel bejárata inkább a térhez kapcsolódik mint a Lőrinc utcához. 1895-ig földszintes ház állt itt. 1898-ra elkészült a Takarékpénztár bérpalota sora 2-től a 10-es számú házig. A 18. század elején első ismert tulajdonosa Somody János volt. Bizonyára kuruc érzelmű lehetett, mert amikor a császáriak visszafoglalták Esztergomot Somody 1706 őszén elhagyta a várost, s ezután Kukländer várparancsnok Jaksics Illés századosnak, a rác csapat kapitányának ajándékozta az elhagyott házat. Somody fia, Mátyás 1720-ban visszajött Esztergomba, és Jaksicstól magának követelte apja házát. Végül megegyeztek és Somody 200 forint kártérítést kapott Jaksicstól. A 18. század további éveiben a házat a Misicz család lakta. A 19. század társas életének egyik központja lett a házban az 1819-től Keller Benedek, majd 1838-tól Szinger Péter tulajdonában lévő kávéház. Bérlőként olyan kiváló kávésok működtek itt, mint Brenner Károly, Schleifer Mátyás, Krammer András. Krammertől 1874. augusztus 9-én Ékesy Ede vette át, s vezette egészen 1883-ig, amikor a Magyar Király Szállodába ment kávésnak. Így sok évtized után megszűnt az élénk kávéházi élet. A házat 1871-ben Rédly Gyula magánzó vette meg. Először1875-től Grünhut Herman majd 1888-tól Grünwald Emánuel, posztó és gyapjúszövet kereskedése költözött ide, ezért városszerte Rédly- ház mellett, Grünwald háznak is emlegették. Az 1891-es végeladás után az üresen álló helyiségekben 1893. január 22-én érdekes bemutatóra került sor. Stecker Ignác photoplasticai bemutatót tartott, ahol a közönség megismerhette az oberammergaui passiójátékot, valamint Európa fontosabb országainak és városainak látványosságait. A házat 1895-ben 40 ezer forintért megvették, s a Takarékpénztár, és megépítette bérpalota sorát Az új épületbe 1901-től Balázs Ödön utóda Deutsch Mór, valamint Pollák Lipót és fia rövidáru kereskedők üzlete került. Itt volt a székhelye a 20. század első felében a Fonciere Általános Biztosító Intézet hivatalának. 26. Kereskedelmi és Iparbank Épült: 1881-82-ben E. 314. T. 32. A mostani épület helyén, ahol a Kereskedelmi és Iparbank volt, a 18. század fordulóján a város sörháza állt. Ez a kuruc harcok idején 1706-ban összedőlt. 1713-ban a város eladta a telket Szkacsányi Jánosnak. Tőle Hersics Ferenc vásárolta meg. 1721-ben ezt a házat is a Lőrinc utca 2-es számúval együtt, Jaksics Illés tulajdonában találjuk, majd őt fia Jaksics Mihály követte. Az adóösszeírások tanúsága szerint, néhány kevésbé gazdag tulajdonos után, 1775-ben egy szappanfőző, Bisistye János érkezett a csehországi Horsichból. Miután a ház a tulajdonába került, 1786-tól itt működött szappanfőző üzeme. A városban igen szép számmal voltak a mészárosok így az alapanyag, a zsír biztosítva volt, s Bisistye rövidesen a város tehetősebb adózói közé számított. Négy év múlva azonban meghalt, s műhelyét Kasper Ferenc vette át. Ezután, az 1816-tól, a Nagyszebenből Esztergomba települt Spät Antal folytatta a szappanfőzést, egészen 1833-ig. Őt 1833-tól a város legkiválóbb szappanos famíliája, a Heischmann család követte, Heischmann Flórián özvegye a Kossuth Lajos utca 26-ból települt át ide. A család még a 20. század elején is szappangyártással foglalkozott (Deák F. u. 54.), s kiváló termékeik, a „legfinomabb átlátszó sárga és fehér kristály, glicerin, pipere, színzsír szappanai és illatszerei” megjárták Párizst, s Európa jelentősebb városait. A Sopron vármegyei Kismartonból származó Hellfer József szappanos 1835-ben lett tulajdonos, s működött itt az 1850-es évek végéig. A következő két évtizedben megszűnt itt a szappanfőzés, hogy Lőwy Lázár divatáru kereskedésének adja át helyét, majd 1865-től Schwarcz Sámuel rőfös üzletét, ezután Grószmann Lipót lisztkereskedését találjuk itt. Érdekes színfoltja volt a háznak, hogy 1860-tól ideköltözött, s nyitott műhelyt Tyroler Benjamin fényész, aki kezdetben daguerreotípiákat, majd fényképeket készített. 1871-ben üzletét a mai Kossuth Lajos utca 38-as számú házba helyezte át. Az országban az 1840-es évektől egyre másra alakultak a takarékpénztárak, különböző hitelintézetek, bankok, amelyek a kereskedelmet és az ipart egyaránt segítették. A Kereskedelmi és Iparbank létrehozásának gondolata Esztergomban már 1868-ban felvetődött, s két kiváló bencés tanár Kovács Albin és Ferenczy Jákó is szorgalmazta. Korábban már működött az Esztergomi Ipar- és Kölcsönösen Segélyző Egylet, amelyet Kaán János alapított. Ebből alakult 1875-ben, a kereskedelmi törvény megalkotása után, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank. Célja a kereskedők és iparosok hiteligényének kielégítése volt. Székházuk kezdetben a Széchenyi tér 24-ben, a Kollár-házban, vagy ahogy a korabeli tudósítás nevezte Rényi-házban volt. Ezután a mai Kossuth Lajos utca 15-ös számú, úgynevezett Schalkház-házba költöztek. Az élénkülő üzleti élet egyre nagyobb, korszerűbb székház megépítésére sarkallta az intézet alapítóit. Úgy döntöttek, hogy a Takarékpénztár impozáns épületével szemben, a Széchenyi tér 26-os szám alatt építik fel székházukat. Az alapkőletétel 1881.június 13-án történt, s az épület a következő évben el is készült historizáló stílusban. A Kereskedelmi és Iparbank legjelentősebb alakja, fejlesztője továbbra is Kaán János maradt, s az intézet vezérigazgatója volt 1888 és 1910 között. Kaán 1876. augusztus 20-tól lett a reáliskola igazgatója. Foglalkozott szőlőtermeléssel és nemesítéssel is, hogy helyi borkivitelünket növelje. 1879-ben ő alapította az Esztergomi Szőlészeti és Borászati Egyletet. Mint festő is elismert volt a városban. Oltárképeket, arcképeket és kisebb tájképeket festett. Nevezetes volt arról is, hogy negyven életnagyságú képet festett a Forgáchokról, az általa összeállított családfa alapján. Kaán Jánost Marosi József követte az Iparbank igazgatói székében, akit halála után Gróh József váltott fel. Az új épület elkészülte után nemcsak a bank hivatali irodái voltak itt megtalálhatók, hanem néhány üzletnek, boltnak is helyet adott. 1887-ben Jakubovics Dezső női szabóüzletet nyitott. 1891-ben Popper és Leier posztó, szövet gyári raktára költözött ide. 1871-től 1905-ig a régi, majd az új házban egyaránt megtaláljuk Oblatt Jakab lisztkereskedését. 1913-26 között Pekárovics László és Király László úri szabók üzlete szolgálta ki a város közönségét. Az 1930-as években a Pénzügyőrség irodáit is itt találhatták meg az ügyüket intéző polgárok. . 24. Kollár–ház Épült: 19. elején E. 313. T. 33. A királyi város egyik legnagyobb lakóháza volt, a 921 négyszögöles telken. A török után a Rákóczi szabadságharc alatt épülhetett be, mert 1711-ben már Jost János Benedek nyergesújfalui postamester volt a tulajdonosa. Két évvel később a Comoból származó Champion György, dorogi postamestert találjuk itt, majd 1722-ben Belsics Ferenc, az érseki uradalom számtartója volt a gazdája. 1761-től, öt éven keresztül, a tehetős Kanczner Mátyás tulajdonában találjuk. Ekkortól már Kollár Péter is feltűnik, de még csak a lakók között, hogy azután 1772-től ő legyen a ház tulajdonosa. A városba valószínűleg a Felvidék valamelyik vármegyéjéből jött, és nyert polgárjogot 1748-ban. Mire a ház tulajdonosa lett már tekintélyes városi tisztviselő, szenátor volt. Kollár Péter 1786-ban meghalt, s a következő évben már özvegyéé 1799-ig. Ekkor került Kollár Antal tulajdonába, aki gróf Sándor család számtisztje volt, s minden bizonnyal az ő nevéhez köthető a 19. század első éveiben a ház újraépítése. A nyolctengelyes kétszintes ház lett a tér legegységesebb klasszicista stílusú épülete. Kollár Antal 1809-re a város egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb polgára lett. A 962 taggal megalakult polgárőrség kapitánya, s ugyanebben az évben a város polgármesterének is megválasztották. Leköszönése után a város főbírói tisztét töltötte be. 1835-ben bekövetkezett halála után fia Antal se maradt el a népszerűségben, sőt apjánál is jelentősebb volt a város életében. Ügyvédi diplomájának megszerzése után, tanácsos, majd aljegyző. 1844-ben tagja az akkor alakuló Takarékpénztár igazgatóságának. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt a 2. nemzetőrszázad kapitánya. Az önkényuralom enyhülésével két évre a város polgármesterének választották, majd a kiegyezés évében tíz évre ismét ő lett a város polgármestere. Támogatta és védte a kereskedelmi érdekeket, a rászorulóknak szociális támogatást nyújtott, az általa 1861-ben újjáalakított Kereskedelmi Társulatban. Közben a Magyar Földhitel Intézet esztergomi bizottmányának elnöke is volt. 1875-ben országgyűlési képviselőnek is indult, de programjával alul maradt Pór Antallal szemben. 1894-ben bekövetkezett halála előtt már a 18. helyen állt a vármegye legtöbb adót fizető polgárai sorában. Kollár Péter, majd Antal halála után a Kollár örökösök osztoztak a ház tulajdonjogán, többnyire három részre osztva azt. A 20. század első felében Antal számos gyermeke közül Adolf Ede táti földbirtokos feleségül vette Györgyikét, s a ház tulajdonosaként őt jegyezték a továbbiakban A Kollár-ház méreteinél fogva nagyon sok lakónak adott otthont az eltelt kétszáz év alatt. Lakták németszabók, üvegesek, kő-és képfaragók, csizmadiák és kolompárusok. Órások és aranyművesek. Jeles lakója volt a háznak 1850-től Hoffmann Vilmos Ágost orvos, szemész és szülész. 1846-ban szerzett oklevelet a pesti egyetemen. 1848/49-ben honvéd főorvos volt, majd Esztergomban telepedett le. Cikkei német nyelven megjelenő pesti lapokban láttak napvilágot. Rapcsák Imre prímási főorvos, aki 1879-ben telepedett le városunkban szintén a Kollár-házba költözött 1892-ben. Rapcsák nyolc év után Vácra távozott a városból. Elsősorban 1848-as érdemeiről volt híres Rényi Rezső, aki 1865. október 1-jén a ház első emeletén nyitott ügyvédi irodát. A 48-as honvédfőhadnagy iskoláit Esztergomban végezte, majd Nagyszombatban bölcsészetet tanult. 1846-tól jogi tanulmányokat folytatott. 1848-ban Zólyom megye tisztikarában Ruttkay István alispánnal egy zászlóaljat szervezett, akik a 64. Vörös sipkás zászlóaljjal együtt 14 csatában vettek részt. Jelen volt Komárom ostrománál, az ácsi csatában, s a szabadságharc végén főhadnagyként szerelt le. 1865-ben városi főjegyző lett Pissuth István helyett. 1874-től az olasz irodalomtörténet írásával töltötte az idejét. Pausanias című színdarabja sikert aratott a helyi közönség körében. Rényi után 1876. november 12-én Helcz Ferenc nyitott a házban ügyvédi irodát. Ugyancsak itt nyitott köz- és váltóügyvédi irodát 1882-től öt évre Kudlik Géza, aki később a Bars megyei Derezslénybe költözött gazdálkodni. Érthető módon a ház utcai frontján elsősorban kereskedéseket találhattunk. A leghosszabb életű az 1839-ben Frankl Józseg által alapított üveg és porcelán-kereskedés, amelyet 1881-ben Schwarcz Samu vett át tíz évre. Miután ő elmebajban meghalt az üzlet megszűnt. Schreiber Soma 1871-ben a női ruha üzletét Mellinger Rezsővel közösen működtette, majd a Takarékpénztár épületébe költöztek. 1876-tól vászonraktára is a Kollár-házban volt. A családi hagyományokat Stern Márk rőfös folytatta, akinek a felesége Mellinger Mária volt. 1883-ban nyitott kereskedést a Kollár-házban, társa Schreiber Rezső, aki a Kereskedőifjak Egyesületének titkára, 1909-ben az Önsegélyző Takarék-és Hitelegylet egyik cégjegyző igazgatója, a strázsahegyi kőbánya bérlője, majd a téglagyár bérlője volt. Feleségének, Amáliának testvérével, Stern Márkkal sikeres családi vállalkozása tartósnak bizonyult. Boltjukat 1898-ban posztó és fehérnemű divatáru üzletté alakították át. Stern Márk, aki a Kereskedőifjak Egyesületének korelnöke is volt a divatáru mellett pipere üzletet is tartott, amely 1886-1893 között a Széchenyi tér 23-ban működött, de 1903-ban bekövetkezett halála után az üzlet átköltözött a Kollár-házba, s még 1930-ban is ott szolgálta a város lakóit. 1902. február 6-án adta hírül a helyi sajtó, hogy a Széchenyi téren a Kollár-házban egy dioráma működik. Látható volt Oroszország és Párizs, majd február 2-án és 3-án Hamburgot nézhették az érdeklődő esztergomiak. 1911-ben anatómiai cipők boltját nyitotta a házban Reinhold Géza, Markovics Farkas és Társa megbízásából. Szintén férfi és női cipőket és harisnyákat árult itt Radó Béla az 1922-es évtől. Ez év november 26-án a Régészeti és Történelmi Társulat szervezésében ide költözött a városi múzeum. Ugyancsak szobákat bérelt itt a Gazdasági Egyesület is. A ház falán emléktábla tűnik szemünkbe, Lampich Árpádé, aki a magyar repülőmodellezés úttörője volt. Mint műegyetemi hallgató 1923-ban harmadmagával megalapította a Műegyetemi Sportrepülő Egyletet, ahol elkészítették az L 1-et a világ első motoros vitorlázó gépét. Az 1930-as években Bécsben a Hopfner Flugzeugbau szerkesztőmérnöke, majd a bécsújhelyi repülőgépgyár műszaki igazgatója volt. Hazatérve a Győri Vagongyár repülőgép- osztályán, majd a Sportárutermelő Vállalat vitorlázórepülőgép-üzemében dolgozott Esztergomban, s ebben a házban lakott. 1956 tavaszán halt meg 58 éves korában. 22. Fekete Sas – Járásbíróság Épült: 1900-1903 között E. 312. T. 34. A tér legnagyobb telkén, vagy annak egy részén állhatott a középkorban, a már említett Szennye palota. Talán nem véletlen, hogy a török uralom után is jelentős épületek álltak itt. Ezen a területen állt a városháza. 1708-ban a város visszakapta szabad királyi rangját. A közigazgatást csak 1710-re sikerült újjászervezni, ekkor június 2-án a tanács megtarthatta tisztújító közgyűlését. A királyi várost 40 tagból álló külső és 12 tagból álló belső tanács igazgatta a bíró és a kapitány vezetésével. Itt tartották üléseiket, s irányították a város életét egészen 1728-ig, amikor székhelyüket a Bottyán palotába helyezték át. Az üresen maradt épület továbbra is a tanács kezelésében maradt, mivel az átalakítások után ez lett a Fekete Sas, a királyi város vendégfogadója. A város gondoskodott a szálló folyamatos javításáról, s a Dunára néző telek kerítéséről. Az épület mellett kis ösvény vezetett, amelyen le lehetett jutni a Kis-Duna partjára. A fogadóban jó esztergomi, szamárhegyi bort mértek. A teremben biliárddal, az udvaron kuglizással töltötték idejüket a városi polgárok és a szállóvendégek. Az udvaron nagy kádak álltak, amelyekben a sört főzték, tárolták. Itt volt a kocsiszín, s a Duna felé húzódott a szérű is. A Fekete Sas pincéjéről 1782-ben feljegyezték hogy: „Civitas optimum cellerium ibidem constituitur”. E szerint pincéje talán középkori eredetű, s esetleg a hajdani Szennye palotához tartozott. A szálló átalakítására 1807-ben került sor, amikor központi bejárattal díszesebb, barokk stílusban átépítették. Az új, U alakú épületnek kilenc vendégszobája volt, s udvarában a kapubejárattól balra nyílt a nagyterem, ahol színházi előadásokat és a bálokat tartották. A terem 16 méter hosszú és 6 méter széles volt, 6 méter mély színpaddal, amelynek hátsó része öltözőül is szolgált. A város a fogadót a benne lévő vendéglővel együtt kiadta árendába, bérbe. Valamennyi bérlőt felsorolni lehetetlen, csupán azok nevét érdemes megemlíteni, akik hosszabb ideig voltak a fogadó bérlői. A 18. század nyolcvanas éveitől Wágner János, majd a 19. században Grúber Ferenc, Holl Antal, Brenner Károly, Hrubi Antal, Walfisch Vilmos és Fehér Jakab követték egymást időrendben. Az épület központi fekvése mindenképpen azt sugallta, hogy a város vendégfogadója, egyben a társasági élet központja is legyen az 1820-as évek végéig, amikor a Buda utcán (Kossuth Lajos u. 25.) elkészült a Magyar Király Szálloda. Már az első színházi előadásokat is a Fekete Sasban tartották 1816-ban, amikor is a Nógrád vármegye pártolása alatt működő Balogh István színészei szórakoztatták a közönséget, miután a német színészek távoztak innen. Ugyancsak itt lépett fel 1820-ban a székesfehérvári Magyar Játszó Társaság, akik május 15-én a szegények javára tartottak sikeres előadást és 38 forint tiszta jövedelmet fizettek be a szegények javára. 1822-ben Hetényi József és Nagy Károly igazgatása alatt működő kiváló társulat csak azért nem léphetett itt fel, mivel a szállóban január, február hónapokban német színészek játszottak. Izgalmas napokat éltek át 1826. augusztusában a szállóban Baky Gábor színtársulatának tagjai. 16-án kirabolták a Várhegyen lévő kápolnát, s Jakab Mihály szenttamási lakos bejelentése alapján a színészek is gyanúba keveredtek. Még aznap éjjel bekísérték őket a városházára. A Kiss Mihály városi főügyész által vezetett nyomozás során bebizonyosodott, hogy a színészek ártatlanok, s még néhány hétig tovább játszottak a szállóban. 1827. márciusában a Nemzeti Színművész Társaság tartott előadásokat, amelynek legjelentősebb tagja Könyves Máté színész volt. Mindazok, akik a színházi előadásokra nem voltak kíváncsiak a szálló udvarán megcsodálhatták az egyéb komédiások, kötéltáncosok, kardnyelők, erőművészek produkcióit, valamint az itt gyakran megforduló állatmutogatók vadállatait. A 19. század közepétől a vendégfogadó méreteinél fogva alkalmatlanná vált a társasági életre. Helyét a Magyar Király, s a Fürdő Szálló vette át, s a csendőrség költözött ide. Ekkortól Sas Kaszárnyaként emlegették. Az utolsó színházi előadás 1854. március 15-én volt, amelyet Ujfalussy Sándor színtársulata a kórház javára tartott, s bevétele 29 forint volt. Ezután a könnyűmúzsa már csak a kertben, az udvaron kapott helyet. 1863. május 10-én nyitották meg a Kis-Dunára néző kerthelyiséget, vendéglőt, majd nyári tornapálya is volt a kertben, ahol elsősorban évente a „főgimnáziumi ifjúság nyilvános vizsgálatát tartották tornászatból”, amelyre „a t. c. szüléket, az ifjúság és tanügy minden lelkes barátját a tanári testület nevében” meghívták. 1867–ben Gárdonyi Antal színigazgató javaslatot tett a városnak arra, hogy épüljön fel a Sas kertben fából egy nyári színkör, amely 10 páholyból, 100 zártszékből, 200 földszinti, 250 karzati helyből állna. Az építéssel Hutth Miklós ácsmestert bízták volna meg. A javaslatot azonban a Szépítészeti Bizottság elutasította, s Hutth a színkört a saját telkén építette meg. (Lőrinc utca 17.) Az 1880-as években többször foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy elbontják a Sas Kaszárnyát és helyére díszes redaut, vigadót építenek, amely a város kulturális centruma lett volna. 1895. január 17-én elkészültek ifj. Bobula János tervei a vigadóra. A Széchenyi térről a kis Dunáig impozáns épületet tervezett, amelyben színház, hangverseny és bálterem lett volna. Ezt kávéház, éttermek, vendégszobák egészítették volna ki. Ide költözött volna a kaszinó is. A vigadó elképzelése csak terv maradt. Már csak a 20. század elején készült egy nyári színkör a már álló bíróság mögött az úgynevezett Sas kertben. 1909-ben a tanács ingyen adta a telket Mezei Béla színigazgatónak, aki a Singer és Leindörfer céggel egy 500 személyes, díszes nyári színkör építtetett. 1919-ig nyaranta itt tartották a színházi előadásokat változó sikerrel. A vigadó helyett az épület maradt, s a járásbíróság hivatala költözött a Sas Kaszárnya épületébe, s miután ez korszerűtlenné vált járásbíróság céljára, elhatározták egy új bíróság felépítését. A telket megvették a várostól, az irodák 1900. október 30-án ideiglenesen a ferences székházba költöztek. Az épületet elbontották, s helyén 1903. szeptember 12-én átadták az impozáns járásbírósági palotát. A palota historizáló stílusában fellelhetők a reneszánsz és barokk stílusjegyek is. . 18-20. Farkas-ház Épült: 20. század elején E. 310 – 311. T. 35 – 36. Ha fellapozzuk az 1739-es összeírást azt láthatjuk, hogy a mai Budapest Bank helyén két ház állt. Egy nagyobb, Vágner Antal tulajdonában 382 négyszögölön, s egy jóval kisebb 39 négyszögölön Gyarmaty János tulajdonában. Valószínű, hogy mindkét épületet barokk stílusban építették. A kettős házszámot mind a mai napig megőrizte ez a telek. Ezért a tulajdonosok és lakók személyét is külön mutatjuk be. A nagyobbik házat 1761-től 50 évig egy jómódú kalmár, Falk Bálint lakta. Ő nemcsak kereskedőként foglalt el előkelő helyet a város életében, de részese volt a közéletnek is. Szenátorként tagja lett a város vezetésének. Idősebb korában, 1802-1807 között Esztergom országgyűlési követe, majd főbírája volt. Miután megszűnt a főbírói tisztség, ő lett 1808-tól a város első polgármestere. Halála után, házába a Zircről ideköltöző, s 1816-ban polgárjogot nyert Farkas János került. Ő a Sándor család bajnai tiszttartója volt. Farkas 1820-ban meghalt, özvegye nem tudta a házat fenntartani, s így annak csak lakója maradt. Rövidesen eladta a győri származású ifj. Harrer János fűszerkereskedőnek. Harrer 1826-ban továbbadta, s átköltözött a Bottyán utcába a 6-os számú házba, ahol korábban szüleinek kereskedése volt. Az új tulajdonos Pelczmann Mihály mészáros mester lett, aki Hegyeshalomból jött, s 1827-ben nyert polgárjogot. Miután ő is, majd özvegye is meghalt, 1844-től Koller Lőrinc tulajdonába került a ház, egészen 1860-ig. Egyes források szerint, valamikor 1850 és 63 között, a házat lebontották, és helyére újat építettek, az úgynevezett Deininger-házat. Deininger Ferenc különösen a Takarékpénztár vezetésében szerzett elévülhetetlen érdemeket egészen 1860-ban bekövetkezett haláláig. Ezután özvegye a tulajdonos az 1860-70-es években. Ha történt is átépítés a házon, az csak erre, a nagyobb telken állóra vonatkozott, mert 1867-ben még önállóan szerepel a 39 négyszögöles telek, így valószínű, hogy az összeépítés csak később történt. Több kereskedést is találunk itt az 1860-as években. Sziklay Nándornak 1860-tól a tér 12-es számú házában volt könyvkötészete, könyv-és papírkereskedése, majd áthelyezte üzletét a 18--as szám alá. Érdekes színfoltja volt a háznak Hegyvári Miksa 1876-ban alapított cselédközvetítő intézete. A volt 48-as őrmester vállalkozása nem működött valami fényesen, mert 1900-ban bezárni kényszerült az intézetet. Tartozásait szerencséjére elengedte a város, s ő beköltözött a honvédmenházba. A 18-19. század folyamán a Hell család különböző tagjainak neves posztókereskedése volt a város számos pontján. Hell Jánosnak az 1860-as években volt itt kereskedése, majd ezt 1867-ben áttette a Takarékpénztár épületébe. Szintén az 1860-as években Hofbauer Ferenc kékfestő műhelyt és kereskedést működtetett. Ugyancsak a kékfestésből élt a tulajdonosként szereplő Matus család, s Matus Katalin férje Farkas Tivadar is. 1886-ban még a 18-as és 20-as számú háznak külön tulajdonosa volt, Medvei Rezső és Matus Katalin. A századfordulóra historizáló stílusban átépítették a házat. A két telekből és házból egy lett, amely Farkas Tivadar tulajdonában maradt az 1930-as évekig. Szintén Matus lányt, Margitot vette feleségül a Katolikus Legényegylet háznagya, Pelczmann László szabó. Itt, ebben a házban volt műhelye és üzlete, majd 1905-ben átköltözött a szomszédos 16-os házba, ahol műhelyét öt év múlva megnagyobbította, átalakította, és 1937-ben bekövetkezett haláláig működtette. A 18-20-as számú ház kisebbik telkén kezdetben Gyarmathy és Pisoff családok laktak rövidebb ideig a 18. század első felében. Az 1760-as évektől a Fasching György bádogos, majd özvegye lakott a házban. Az 1789-ben polgárjogot nyert Zelka András kereskedő is ide költözött, a mai Kossuth Lajos utca 5-ből, s lakott itt ő, majd özvegye a következő 25 évben. Ugyancsak a Kossuth Lajos utca 5-ben volt vaskereskedése 1786-tól Tillmann Ádámnak, s utána, mindössze három évre, megvette a 18-as számú házat, majd továbbadta Vltsek Vencel posztós és kesztyűsnek, aki 1852-ig lakta. Ha nem is tulajdonosként, de lakóként találhattunk a házban ötvöst, órást, üvegest, vattást és cinest is. Ehrenwald Márk bérkocsis 1881-ben nyitotta meg bérkocsi üzletét. A kocsik a Fürdő Szálló átellenében álltak. A Hévíz utca 5-ös szám alatt a Muzsik-féle házban volt az irodája. 1887-ben ebben a Széchenyi téri házában vette fel megrendeléseit mészszállításra. 16. Till-Kádas-ház Újraépült: 1960-as évek elején E. 309. T. 37. Amikor a tér e házát szemléljük szomorúan állapíthatjuk meg, hogy mennyire nem illik bele a tér barokkos hangulatába. A régi házat az 1960-as években elbontották, s helyére újat a szocialista kornak megfelelőt építettek. A régi ház első ismert tulajdonosa 1739-ből Czirk Bertalan volt. Az új tulajdonos Falk Bálint kalmár volt, akiről részletesen szóltunk a 18-20-as számú ház története kapcsán. 1761-től mindössze két évig lakott itt, majd továbbadta Vigler Ignácnak. A következő említésre méltó tulajdonos 1786-1834 között Till Xavér Ferenc, aki 1781-ben nyert polgárjogot. A királyi város tiszti alorvosa, sebésze, borbélya volt. 83 évesen, 1835-ben halt meg, s két évig még örökösei tulajdonában maradt ház, majd Luzsinszky János szenttamási pintér, kádár költözött ide. Érdekes foglakozású lakók is feltűnnek a 19. század első felében. Ilyen volt Czvikl Antal özvegye, aki húrtisztítással foglalkozott, de virágot is árult. Jugert Imre aranyozó, Pochl Márton kalapos, Kovartzik Fridrich bábsütő és virágcsináló, Imoghi József cines is megfordult a ház lakói között. 1845-re Luzsinszky János elszegényedett, s kénytelen volt a házat eladni, amely hosszú évtizedekre Hartmann Katalin virágkereskedő tulajdonába került. 1895-ben a város egyik jeles fényképésze, Kádas Károly költözött ide, ezért csak Kádas- -házként emlegették a város polgárai. Neve kapcsán érdemes néhány jelesebb fotográfust megemlíteni, akiket elődeinek tekinthetünk városunkban. Beszédes Sándor mellett, akiről a Széchenyi tér 6-os számú ház kapcsán bővebben szólunk, Brodszky Mór Lőrinc utcai műterme 1877-től működött. Miután ő Győrbe költözött, Möller Lajosnak adta át a műtermét 1881-ben. A Lőrinc utcai műterem mellett a Kispiacon, a mai Rákóczi téren is nyitott üzletet. Számos képet készített Esztergom különböző nevezetességeiről, köztük a bazilikáról is „eredeti nézőpontból”. Nagy sikert arattak üvegre festett fényképei, a chromotípiák. Möller 1885 január elsején Kádas Károlynak adta át a Lőrinc utca sarkán a színház szomszédságában lévő műtermét, amit azután a Széchényi tér 16-ba helyezett át. A többi fényképészhez hasonlóan, Kádas is elkészítette a várost bemutató 25 képből álló fotóalbumát. A bazilika mellett képeket készített templomainkról, a prímási palotáról, a királyi város fontosabb tereiről, városrészeiről. Nagy sikert aratott a négy részből összeillesztett panoráma képe is. Miután megromlott Kádas egészsége, műtermét l895-ben Czernil Róbertnek adta át, s ő maga két év múlva meghalt. Özvegye a Hévíz utcába költözött, s itt lakott még 1924-ben is. 1871-től közel húsz évig volt a ház lakója Dóczy Ferenc pék. Azon túl, hogy az Eiczinger dinasztia mellett a város második legjelentősebb pékségét működtette közéletünknek is egyik legjelentősebb alakja volt a századfordulón. Több évtizedig volt a képviselőtestület tagja. Az 1856-1869 közötti tanulóévek után Esztergomban az Első Egyesült Ipartársulat pénztárosa, majd elnöke lett. Iparkamarai tag volt, az Ipartestületek Országos Bizottságának, az Országos Iparegyesületnek és a Sütőiparosok Szövetségének is igazgatósági tagja, az Ipari Kongresszusok alelnöke. A Tűzoltó Egylet alapítója tagja, majd a parancsnoka. 1880-tól 30 évig a helyi Ipartestület elnöke, a Borászati Egylet igazgatósági tagja, a Polgári Egyesület elnöke. 1889 és 1906 között elnöke volt a Katolikus Iparosifjak Önképző és Betegsegélyző Egyesületének is. Dóczy péksége 1891-től a Kossuth Lajos utca 62-be települt, s mint Dóczy Ferenc és Fia Sütőcég Táp-és Kétszersült cég működött, majd 1937 után Aszódi Tóth Ferenc Pestről idetelepült pékmester kezébe került a pékség, aki modernizálta. A Széchenyi tér 16-ba 1902-ben Fodor József gőzmosó– és vasalóintézete költözött. 1908 szeptemberében Miklósi Endre kárpitos-és díszítőműhelyt nyitott itt. Az üzlet megnyitása után a fővárosban szerzett sokéves tapasztalatát kamatoztatta. Különösen jártas volt angol bútorok készítésében, régi bútorok átalakításában, díszítésében. A 19. század végétől a ház, részben, a Pelczmann család tulajdonában volt, s Pelczmann Ilona férje Kührner Antal bormérést nyitott itt. Az 1930-as évekig Pelczmann László férfiszabó volt a tulajdonos, s tartott fenn üzletet Széchenyi divatáruház néven. Az 1920-as években Müller Izidor könyv, papír-írószer kereskedését is itt találjuk. 14. Kolonics–Staudhammer–ház Átalakítva: a 20. század elején E. 308. T. 38. A ház első ismert tulajdonosa Sinkai János literátus volt. Testvére Lukács pedig, a szomszédos 12-es számú házat bírta. A 14-es számú ház 1761-től a Kolonics gombkötő család tulajdonába került egészen 1832-ig. Közben 1816-tól a gazdag Endér János szűcsnek is volt része a házban. Kolonics Ignác halála után örökség révén 1833-tól Kovács Mihály özvegye átköltözött ide a tér 8-as számú házából, aminek szintén a tulajdonosa volt. Az özvegy halála után1840-47 között lányának, Jozefának a férje, a nagymarosi születésű Staudhammer János molnár volt a tulajdonos, majd halála után felesége birtokában találjuk a házat 8-as számú házzal együtt. Staudhammerné halála után a házat 1868-ban már a város talán legtekintélyesebb családjának a Frey családnak, pontosabban id. Frey Vilmosnak a birtokában találjuk. A Késmárkról származó családnak 1770-től volt nagyon jól működő vaskereskedése a mai Kossuth Lajos utca 2-es szám alatt Aranyásóhoz címezve. Ez a kereskedés 1835-ben került Frey Vilmos tulajdonába. Vaskereskedésükben gazdasági- és konyhai eszközöket, öntött és bádog főzőedényeket, takaréktűzhelyeket, kályhákat árultak. Frey Vilmos vagyonát azzal is gyarapította, hogy feleségül vette a Széchenyi tér 19-es számú házat építő Kriszt János kereskedő leányát, Borbálát. Ő azonban 1847-ben meghalt, de második feleségével, Frőlich Franciskával sem volt sokkal szerencsésebb. Frey Vilmos hamarosan a város gazdasági és kulturális életének egyik vezéregyénisége lett. Az 1844-ben alakult Esztergomi Takarékpénztár alapítója, majd igazgatója. 1848-as nemzetőr százados, 1851-ben a Kereskedelmi Társulat pénztárosa. Ötvenkét évig viselt tisztséget a képviselő-testületben. Ő hozta létre az Első Magyar Biztosítási Társaság Esztergomi Főügynökségét, amely többek között betakarítás idején gabona-és magtártűz elleni biztosítást hirdetett. Vállalták lakóházak és más gazdasági épületek biztosítását is. Frey 1889-ben nyerte el a nemességet késmárki előnévvel. 1890-ben bekövetkezett halála után mindkét ház leányának, Frey Vilmának és férjének Schwimmer Ignác alezredesnek a tulajdonába ment át. Az l920-as években már ifj. dr. Frey Vilmos lett a tulajdonos. A 24-es Kollár házban már részletesen ismertettük Stern Márk üzleti vállalkozásait. Itt csupán annyit említünk meg, hogy 1898-ban posztó és fehérnemű üzletét divatáru üzletté alakította át, amely itt ebben az épületben működött. A 20. század elejére az épületet némileg átalakították historizáló stílusban. Amint említettük az átalakított ház tulajdonosa Dr.Frey Vilmos lett. Apja Frey Ferenc országgyűlési képviselő volt. A Freyekhez hasonlóan Vilmos is jelentős hivatali rangba emelkedett. 1905-ben lépett a vármegye szolgálatába. 1911-ben a megyei árvaszék helyettes elnöke, 1922-ben a vármegye főjegyzője. 1924-ben megyei árvaszéki elnök lett. Az első világháborúban 1916-ban súlyosan megsebesült. A dorogi választókerület országgyűlési képviselője a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt programjával. 1936-tól Komárom-Esztergom vármegyék alispánja. 12. Schwarcz–Frey–ház Épült: 1827-ben E. 307. T. 39. Első ismert tulajdonosa az 1733-ban polgárjogot nyert Sinkai Lukács. Őt Hell Mihály posztós váltotta fel, miután 1758-ban megszerezte a királyi városban a polgárjogot. Népszerű posztókereskedést is vezetett a házában. 1799-től Farbinger Károly németvarga tulajdonába került az épület. 1819-ben bekövetkezett halála után özvegye még három évig vitte a kereskedést, majd eladta a házat. Az új tulajdonos Schwarcz József, Dunaalmásról érkezett 1823-ban. Négy évvel később 1827-ben ő építette a ma is látható négytengelyes, kétszintes lakóházat. A vörös márvány keretes, íves kapu még a 18. századot, a barokk kort idézi. Zárókövén az építtető monogramját olvashatjuk. Ugyanakkor a klasszicista jegyeket is magán viseli, főleg nagyméretű ablakain. Az emeleten erőteljes, plasztikus, egyenes vonalú szemöldök-párkány koronázza az ablakokat. Az új házban Schwarcz József kávéházat üzemeltetett feltehetően 1833-ig, amikor dunaalmási pincemester lett. Kávéházában Schwarcz Péter, majd annak özvegye, később Benovics József voltak a bérlők, a kávésok. Schwarcz József a háztól nem vált meg, sőt megvette a mai Kossuth utca 21-es és 34-es számú házakat is, amelyeknek 1861-ben bekövetkezett haláláig tulajdonosa maradt. Fia 1844-ben bábsütő műhelyt nyitott a Széchenyi téri házban, majd három év múlva a műhelyt a Kossuth Lajos utca 47-es számú házukba tette át. A belvárosi anyakönyv tanúsága szerint a házban született 1856. június 27-én a 19. század végének egyik legjelentősebb esztergomi alakja Kőrösy László. Eredetileg Kucsera néven látta meg a napvilágot, majd nevét 1880-ban változtatta Kőrösyre. Középiskoláit az esztergomi bencéseknél végezte 1867-től 1875-ig. Nyolcadikos gimnazistaként osztálytársaival szerkesztette és hetenként kiadta tintakiadásban az Óriások című torzképekkel díszített élclapot. Az egyetemet Budapesten végezte, magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett, s bölcsészeti doktorátust 1882-ben. 1880-ban Gyulai Pál ajánlatára házi tanár lett Odescalchi Gyula herceg családjánál. Az esztergomi reáliskolában kezdett tanítani Szmatany József helyén, az 1881/ 82-es tanévben helyettes, majd 1883. november 16-tól rendes tanárként. Magyart, németet, történelmet, földrajzot és természetrajzot tanított, s az ifjúsági és a tanári könyvtár őre volt. 1879-ben az Esztergom és Vidéke szellemi megalapítója, majd 1879. szeptember 14-től szerkesztője, s haláláig főmunkatársa. Vezércikkei, tárcái, regényei első folytatásos alakban rendszeresen jelentek meg a lapban. Tárcáit Gaston álnévvel jegyezte. 1883-ban szerkesztette a Szent István naptárt, amelyet városunkban adtak ki. 1881 és 1888 között szerkesztette az ötven füzetből álló Mulattató Zsebkönyvtárat, amely Buzárovits Gusztáv kiadásában jelent meg. Részt vett a városi közéletben is. Titkára volt a Zenei Körnek, jegyzője a Lövészklubnak, amelynek megírta a történetét. Működött a helyi kereskedelmi egyesületben. 1892-ben a budapesti V. kerületi főreáliskolába nevezték ki tanárnak Alexander Bernát helyére. 1918-ban bekövetkezett haláláig közel száz cikket, tanulmányt, regényt írt, s máig közkedvelt Esztergomról írott történeti könyvecskéje. 1861-ben idősebb Schwarcz József halála után a ház örököseié lett, majd 1871-ben Klinda Rezső költözött ide, s lett tulajdonos. Mint családjának számos tagja, ő is kiváló érdemeket szerzett az oktatásban, s a város zenei életében is szerepet vállalt. Igazgatója volt a királyi város elemi iskolájának, s karnagya a belvárosi templomnak. A házat 1886-ban a már bemutatott Frey Vilmos tulajdonában találjuk. Ő már korábban a tér 14-es számú házát is megvette. A 12-es számú házhoz hasonlóan ez is leányáé, Frey Vilmáé, majd annak férjéé, Schwimmer Ignácé lett. A házban csekély volt a boltok és üzletek száma. 1860-tól több mint egy évtizedig Sziklay Nándor könyvkötészete, papírkereskedése és könyvkereskedése volt itt. 1881-ben ide tette át Pelczmann Ignác férfiszabó üzletét. 1907-ben Schwarcz Rita festést tanított a házban. A ház tulajdonosa az 1920-as években Frey Berta gróf Sternberg Józsefné volt. 10. LIEB-ház, Katolikus Kör Épült: 19. században E. 306. T. 40. A házat a 18-19. század során többségében vármegyei és városi tisztviselők lakták. 1739-ben első tulajdonosa Silcz Isván volt. A családból János városi tanácsnok, 1713-ban nyert címeres nemesi levelet III. Károlytól, amelyet két évvel később hirdettek ki a vármegyében. 1716-36 között kétszer is volt a város főbírája. István is városi szenátor volt. Őt a tulajdonosok sorában Pomházy Mátyás követte, aki szintén szenátor volt, majd 1763-tól ő töltötte be a főbírói tisztet. 1801-ben nyert polgárjogot a városban Újvári Ferenc káptalani gazdatiszt, aki közel 20 évig volt a ház tulajdonosa. A város 19. századi történetének egyik legjelentősebb személyisége Héya Imre 1827-től lakta a házat, amely klasszicizáló alakját is az ő idejében nyerte el. Héya székely nemesi családból származott, s Nánán született 1799-ben. Először a megye másod, majd első alispánja 1832-1840 között. Az 1832-től kezdődő reformországgyűlésen Andrássy József mellett ő képviselte a vármegyét. 1836-tól királyi tanácsosnak nevezték ki. A város társadalmi, kulturális, gazdasági életében is részt vállalt. Az 1837-ben megalakult kaszinónak első igazgatója és támogatója volt. Ugyancsak az 1844-ben megalakult Takarékpénztár alapítója, 1850-ig alelnöke, 1861-ig elnöke, majd 1856-tól igazgatója. A város történetében Héya Imrénél is jelentősebb személy, Besze János lett a ház tulajdonosa 1845-ben. Besze János kalandos ifjúság után 1834-ben Pozsonyban szerzett ügyvédi oklevelet. A következő évben Szemerén, a Balogh családnál nevelősködött, majd Esztergomban telepedett le. 1837-ben nyert polgárjogot. Nagy népszerűséget szerzett kiváló szónoklataival. Katonai múlttal rendelkezett, mert 1829 és 31 között katonáskodott, ezért megválasztották az esztergomi polgárőrség parancsnokává, és a megyei nemesség hadnagyává. 1848-ban országgyűlési képviselő lett. Jellasich ellen ő biztosította az esztergomi nemzetőrökkel Komárom várát. A szabadságharc bukása után 11 hónapig bujdosott, s elfogatása után 10 évi várfogságra ítélték, amiből hét évet raboskodott. Beszét 1861-ben ismét Esztergom országgyűlési képviselőjévé választották. A Határozati Párt híve volt, majd 1865-ben Deákhoz csatlakozott. 1869-ben a pénzügyi törvényszék elnöke lett nyugdíjaztatásáig. Ekkor nővéréhez költözött Aradra, s itt is halt meg 1892-ben. Mivel Beszének Széchenyi téri házát a szabadságharc után elkobozták, így ez 1858-tól Lieb József szentgyörgymezei molnár tulajdonába került. Ugyancsak ő lett a tulajdonosa, Magos Jozefával kötött házassága révén, a 8-as számú háznak is. Az épületben fontosabb üzletről, boltról, kereskedésről nem tudunk. Csupán Bayler Károly nyitott itt 1874 decemberében „cukrászatot és csemegdét”. Miután Lieb József 1895-ben meghalt, a következő év januárjában a tulajdonában lévő mindkét házat eladták. A 8-as számú a Katolikus Legényegyleté, míg a 10-es számú a Katolikus Köré lett. A kör 1892. március 5-én tartotta alakuló ülését. Elnökük Csáky Károly, alelnök Mattyasovszky Lajos, titkár Walter Gyula és Mezei Artur, pénztáros Viola Kálmán, a háznagy Büttner Róbert volt. Negyedik évi rendes közgyűlésükön 1896 januárban elhatározták, hogy megveszik a Lieb házat 20 ezer forintért. A tervek szerint emeletesre akarták építeni táncteremmel, de végül mégis földszintes maradt. Az átalakító munkákat Sinka Ferenc építész vezette. Az utcafrontot tágas teremmé, s kisebb szobává alakították át. Két nagyobb termet alakítottak ki, s a szolga lakását. A kertbe átszállították a kuglizót is. A kör régi helyére a tanítóképző költözött. 1896. május 28-án megtartották a házavatást. A délelőtti ünnepi szentmisén a kör dalárdája énekelt. Délután a tagok díjkuglizással szórakoztak. Este 120 fős ünnepi vacsora volt a kör termeiben. A Kis-Dunáig lehúzódó árnyas kertbe diófákat ültettek. Élénk kulturális élet jellemezte a kört. Hangversenyek, irodalmi estek, felolvasások színesítették összejöveteleiket. Szórakozásként bálok, táncestélyek, bűvész estélyek, saját maguk által írt és bemutatott színdarabok szórakoztatták a kör tagjait. 1898. február 14-én avatták fel újonnan épített színpadjukat. A kör társas élete a 20. század első évtizedeiben is folyt. 8. Staudhammer–ház-Katolikus Legényegylet Újraépült: 1960-as években E. 305. T. 41. A ház első tulajdonosairól a nevükön kívül nem sokat tudunk. Bakó Márton és Luzsinszki Ferenc mindketten polgárjoggal rendelkező vagyonosabb lakói voltak a városnak. Őket 1772-től 1828-ig Kovács János, majd Kovács Mátyás és Kovács Mihály molnárok váltották fel. A Duna közelsége ösztönözte őket arra, hogy itt vegyenek házat. A molnárok ugyanis hajómalmaikkal az év nagy részében kint őröltek a Nagy-Dunán, majd télre bevontatták malmaikat a Kis-Dunára. Kovács Mihály halála után özvegye átköltözött a tér 14-es számú házába, s egyik leányát, Máriát Magos Ignác magyar szabó vette feleségül, aki a mai Kossuth Lajos utca 2-es számú házból költözött ide, s ő lett a ház új tulajdonosa. Nem sokáig élvezhette házát, mivel fiatalon, 36 évesen meghalt. Három év múlva özvegye is meghalt, s testvére, Jozefa és annak férje, Staudhammer János vették birtokba, a 14-es számú házzal együtt. Staudhammer 1849-ben bekövetkezett halála után özvegye még több mint húsz évig lakott itt, majd őt Lieb József molnár váltotta fel, aki Magos Jozefát, Ignác lányát vette feleségül. Ő már 1858-tól a 10-es számú házban is tulajdonos volt, s házassága révén ezt a házat is megszerezte. Az 1830-as években két érdekes mesteremberrel is találkozunk az épületben. Itt volt a műhelye Aiseli Antal puskaművesnek és Imoghy József cinesnek. A molnárok közül a szenttamási Lindtner János és a szentgyörgymezei Bádi György voltak a ház lakói. Mivel Mihalik Bálint kereskedő feleségül vette Lieb Emmát, itt nyitott először vászon-raktárat, és üzletet 1871-1875 között. 1895-ben meghalt Lieb József, s az örökösök úgy döntöttek, hogy mindkét házát eladják. Ezt a házat a Katolikus Legényegylet szerezte meg, amely a város egyik legnépszerűbb és legaktívabb egyesülete volt 1863-tól. A 19. század végére Német utcai (ma: Petőfi utca 24.) székházuk szűknek bizonyult, s miután megvették Liebéktől a Széchenyi tér a 8-at, átalakították. 1896. szeptember 30-án tartották meg az ünnepélyes házavatót. A megnyitón részt vettek a testvérszervezetek Buda, Párkány, Tata, Komárom, Léva küldöttei. A háznagy Pelczmann László volt. Vendégek: az iparhatóság részéről Dr. Földváry Ferenc, a város részéről Rothnágel Károly, a Kakolikus Kör részéről Mattyasovszky Lajos voltak. Az ünnepség misével kezdődött, amelyen énekelt az egyleti dalárda. Ezt az új házban díszközgyűlés követte, amelyen Csernoch János prímás mondott megnyitót. Ezután Wargha Bertalan elmondta Földváry István Szent Ferenc című versét, majd Velebui János, Csepreghy Imre A munkásokhoz című versét szavalta. Ezt társas ebéd követte, majd bemutatták Csepreghy Ferenc jeles népszínműíró Magyar fiúk Bécsben című színdarabját. Csepreghy maga is tagja volt az egyletnek az 1860-as években, amikor asztalos inas volt Esztergomban. A több mint 20 éves aktív működést a világháború eseményei szakították meg. Szervezeti és anyagi nehézségeik támadtak. Ezért székházukat 1918–ban eladták Adorján János bérkocsisnak és Spóner József vendéglősnek. Innét a Deák Ferenc utca 11-be költöztek, míg 1926-ban elkészült új székházuk a mai Petőfi Sándor utca 22-ben. A Katolikus Legényegylet mellett 1912-ben a Keresztény Szocialista Munkásegylet helyisége is a Széchenyi tér 8-ban volt. Az egyletek mellett a ház helyet adott boltoknak, üzleteknek is. 1891-ben Schneller Adolf tisztító üzletet nyitott itt. A következő évben mosodáját Révészné Vilmának adta át. Hofbauer Józsefné 1898-ban nyitott fodrászüzletet a mai IV. Béla király utcában. Két év múlva a Széchenyi tér 8-ba költözött a fodrászat, amit 1902 augusztusában Pozmann (Pózmán) Sándor borbélynak adott át. Műhelye kitűnően felszerelt volt, s olyan krémezést és borotválást használt, amelyet csak a fővárosban alkalmaztak. Üzletét 1907-ben Jakobek Jenő vette át. 1905-től ide költözött Wanitsek Rezső özvegye, aki 1828-tól fennálló családi cipészüzletüket vitte tovább, majd ezt folytatta Vincze László úri cipész, aki innen 1923-ban a Lőrinc utca 6- -os számú házba helyezte át üzletét. Az 1920-as években itt volt Markovits és Társa raktára, amelynek gazdag áru készletében „mezőgazdasági gépek, olaj, benzin, vetőmagok, Zephír kályhák, tűzhelyek, mérlegek, kutak és villamossági cikkek, csillárok, főzők, motorok, villanyórák, izzólámpák is szerepeltek. E mellett elvállalták mindenféle elektromos berendezés javítását is.” Miután a Katolikus Legényegylet elköltözött innen, az épületet átalakították, hogy a város lakói új szenvedélyüknek, a mozinak hódolhassanak. 1919. március 13-án megjelent a Korzó mozi első hirdetése. Tizennégy évi sikeres működés után a mozit a City Filmvállalat vette át. Felújítva, korszerűsítve 1935. október 25-én Halló Budapest című filmmel nyílt meg ELIT mozi néven. Alkalmanként színházi előadásoknak is helyet adott a helyiség. 1936 januárjában Deák Lőrinc színtársulata tartott előadásokat az Elit Mozgóban. A ház a II. világháborúban elpusztult, helyére az 1960-as években építettek modern lakóházat, ami jól illeszkedik a környezethez. 6. Staudner – Niedermann ház Épült: 1760-as években E. 304. T. 42. Ez a telek csak az 1730-as évek vége felé épült be. Első ismert lakója Czott András, 1733-ban nyert polgárjogot, s csak ezután építette házát a középkori alapokra, gótikus bejáratú középkori pincére. Minden bizonnyal barokk formáját már a Staudner család idején nyerte el. A barokk stílust a kosáríves kapu, a széles kapualj ötrészes fiókos dongaboltozat őrzi. Úgy tűnik, hogy a család több ízben végzett átalakítást a házon. Ennek emlékét a két földszinti íves ablaknyílás őrzi, míg az emeleti ablakok és a kváderköves sarokszegélyezés már a 19. század végi historizálás emlékei. A tímárok és a vargák nagy része arra törekedett, hogy a Dunához legközelebb lévő telkeken vásároljanak maguknak házakat, mert a bőr feldolgozásához igen sok vízre volt szükség. Ezért többen a Deák Ferenc utcában és a Széchenyi téren laktak. Az egyik legjelentősebb tímár család Esztergomban a Staudnerek voltak. Staudner József 1761-ben nyert polgárjogot, s két évvel később költözött a Széchenyi tér 6-os számú házba. Őt Jakab követte, aki városi viszonylatban gazdagnak számított. Ezután Imre következett, akinek bőrraktára is volt, és kereskedéssel is foglalkozott. Az ifjabb Staudner Imre apja 1868-ban bekövetkezett halála után lett a tulajdonos, felhagyott a tímármesterséggel, asztalos lett, majd kocsmáros, magánzó. Az eltelt száz év alatt megtalálhattuk itt Sulhai Ferenc szíjjártó műhelyét, aki a Széchenyi tér 8-ból költözött ide 1828-ban. A következő évben itt nyitott üzletet Eiczinger Lipót pék. 1876-ban ügyvédi irodát vezetett Dr. Helcz Ferenc ügyvéd, ítélőtáblai bíró, majd aljárásbíró, városi képviselő. Ügyvédi munkája mellett az 1860-as évektől irodalommal is foglalkozott, Zsengék címen költeményei is megjelentek. Ifjú Staudner Imre testvérét, Jankát vette feleségül az ekkor már országos hírű fotográfus, Beszédes Sándor, aki 1868-tól tartózkodott Esztergomban. Először a Vayand-féle házban (ma: Kossuth Lajos utca 15.) rendezte be műtermét, majd áthelyezte a Staudner-házba. Beszédes ekkor már elismert fotográfus. Lefényképezte a gödöllői kastélyt a császárné számára. Ezért a munkájáért dicsérő oklevélben részesült. Számos arcképet is készített, amelyek sikere után sok megrendelője volt. 1868-ban lefényképezte a főszékesegyházi kincstár néhány darabját. 154 képből álló sorozatot készített a főszékesegyház műkincseiről 1880-ban. Táj-és épületfelvételei, különösen a prímási gazdasági épületekről készültek, voltak még nevezetesek. A belga királyné gyémántokkal kirakott zafírköves aranygyűrűvel tüntette ki azért a neki küldött fotóalbumért, amely a Margitszigeten készült. Arany érdemkereszt tulajdonosa, amelyet az iparfejlesztésben elért eredményeiért kapott. 1874-ben fényvésetnek nevezett sokszorosító grafikai eljárásával, a kőnyomatos sokszorosítással elérte, hogy szabadalmat kapott az Osztrák-Magyar Monarchia területére. Ugyanebben az évben megkapta a bécsi világkiállítás kitüntetési érmét Magyarország „hadtani” térképeinek sokszorosításáért. Mind a mai napig híresek, és városszerte ismeretek az 1876-os nagyárvízről készített képei, amelyekből az árvízkárosultak javára albumot állított össze. 1877-ben a szegedi országos kiállításon érdemérmet és díszoklevelet kapott fénynyomatú képeiért. Ezek közül a Dürer másolatok a leghíresebbek. A párizsi világkiállításon a Nemzeti Múzeum római feliratos emlékeiről készített fotóit mutatták be. 1878-ban a gimnáziumi és reáliskolai tanulókról, valamint a zárda növendékeiről készített csoportos iskolai fotókat. Az írók és művészek esztergomi kirándulásának emlékére készült el fotográfiája a bazilikáról, amelyet cégtársával, Nagy Ferenccel közösen készített. Lefényképezték a kirándulók csoportját is a bazilika előcsarnokában. Állami megrendelést is kapott kőnyomati munkákra a közlekedésügyi minisztertől. 1881-ben a főszékesegyház műkincseinek újabb albumát jelentette meg. Ebben az évben a velencei földrajzi kongresszusra is albumot küldött, amelyért díszoklevelet kapott. 1885-ben a budapesti országos kiállításon szerepelt. Gyógykezelés közben halt meg szélhűdésben 1889. augusztus 19-én. Halála után felesége működtette a műtermet, majd 1893 tavaszán eladta a felszereléseket, és bezárta az üzletet. Helyére Klomann Nándor fényképész került, műhelyében számos egyéni és családi fotó készült. Ö azonban nemcsak fotográfusként jeleskedett, de jól is festett. Ezért Münchenben és Berlinben folytatta festészeti tanulmányait. Berlinben Professzor Lovis Chorintnál Münchenben, Prof. Walter Thornál. Az 1920-as évekig helyben és a fővárosban is sikeres kiállításokon vett részt. Üzletét 1902-től már testvére Klomann Sándor vezette. A Beszédes- Klomann -féle műterem mellett az 1870-es évek elejétől Staudner Imre házában Aszling Ignác „ajánlja gazdagon ellátott kefe és meszelő raktárát kész munkák, valamint megrendelések pontosan, gyorsan legolcsóbb áron teljesíttetnek.” Közben Staudner Irma, aki szintén tulajdonos volt a házban, temetkezési intézetet működtetett itt Concordia néven. Közreadott hirdetéséből sok mindent megtudhatunk a korabeli temetkezési szokásokról. Vállalkozott: „egész temetkezések ügyes szorgos elintézésére” Rendelkezett „minden e célra szükséges kellékekkel, nevezetesen: kék vagy fekete bársony mennyezetes gyászravatalok, ércz és fakoporsók, csipkés és virággal díszített atlasz, tullanglaise, tarlatán, organtine, vagy shirting szemfödelek, halotti öltözékek, selyem, atlasz, moll, orlean vagy zitzből izlésteljesen díszítve, úgyszinte főkötők és fejvánkosok nagy választékban jutányos árakon, nemkülönben mindenféle (moha, bőr, erfurti sat) sírkoszorúk és sírkeresztek fából vagy érczből névírással vagy anélkül, viaszgyertyák, mellkeresztek, gyászfátyolok stb.” Ajánlkozott „egyúttal gyászjelentések és címerek megszerzésére, a holtest mosdása és öltöztetése vagy fényképeztetése elvégzésére, a sírok, sírboltok díszítésére és kivilágítására, továbbá a holttetemek gőzhajó, kocsi vagy vaspálya általi tovaszállítására minden irány felé. Felszerelt díszravatalok az intézet helyiségében, Széchenyi téren saját házában felállítvák és mindenkor megtekinthetők” A házat 1886-ban a Takarékpénztár tulajdonában találjuk, ezután 1892-ben Niedermann József főjegyző vette meg. Niedermann József 1869-ben érettségizett a bencés gimnáziumban. Tagja volt a gimnázium önképzőkörének, ahol számos pályamunkát nyújtott be. 1878-ban városi aljegyző, 1892 októberétől városi kapitány, majd főjegyző, rövid ideig ideiglenes polgármester is volt. 1895. június 13-án nevezték ki a sikkasztási ügyekbe keveredett Helcz Antal helyére. Számtalan társadalmi megbízatását is lelkiismeretesen végezte. A Tűzoltó Egylet titkára, az Ipartestület jegyzője, 1896-ban az Esztergom és Vidéke munkatársa, a Propeller Társulat egyik igazgatója, a Gazdasági Egylet titkára. 1904-ben nyugdíjaztatását kérte a rendőrkapitányság alól. 1916-ban bekövetkezett haláláig maradt a ház tulajdonosa, majd őt Schneider Lajos követte. Dr. Gróh József 1910-ben ügyvédi irodát nyitott a házban, majd miután tulajdonába került a Széchenyi tér 7-es számú ház, ott folytatta tevékenységét. Róla bővebben ott szóltunk. 4. Gogola – Brunner – ház Épült: 19. század elején E. 303. T. 43. A 4-es számú ház első ismert tulajdonosa Leisz (Laids) János csak 1730-as években építkezett itt. 1762-ben nyert polgárjogot Gogola Péter tímármester, aki a következő évtől a tulajdonosa is lett a háznak. A tímármesterséget fia, ifjabb Gogola Péter vitte tovább, majd az ő özvegye, egészen 1832-ig. A 19. század fordulóján a 2-es számú ház mellett a 4-es számú egy része is Orkauer Antal szappanos mester tulajdonába került. A most látható ház valószínűleg 19. század elején épülhetett klasszicizáló stílusban. Gogola Péter özvegyének halála után, 1833-ban Benovits József lett az új tulajdonos, aki 1831-ben Győrből érkezett, s lett városi polgár. Eredetileg kádár és pintér volt a mestersége, de itt kávéházat nyitott. 1848 nyarán az esztergomi nemzetőrség hadnagya lett. Augusztusban tagja volt a Komárom várát biztosító nemzetőr zászlóaljnak. Október 13-tól hadnagy a 37. később az 54. honvédzászlóaljban, ahol 1849. március 1-től főhadnagyként szolgált. 1838-ban őt tulajdonosként a zselizi kocsma bérlője, Zachinger János váltotta fel, s kávéházát ifjabb Brunner János vezette. Brunnernek először a Kossuth Lajos utca 15-ben volt kávéháza 1819 és 1825 között, majd 1844-ig ebben a házban bérelte a kávéházat. Ezt követően a Kossuth Lajos utca 26-ban volt kocsmáros. Brunner Antal molnár Szenttamásról telepedett le a városban, s 1839-ben nyert polgárjogot. Az ő tulajdonában volt a ház 1852-től, 1858-ban bekövetkezett haláláig. Őt özvegye, majd fia Ferenc követte a molnármesterségben. Az ő leszármazottaik lakták a házat a 20. század folyamán. 2. Fehér Ló -Heischmann-Lieb–ház Épült. 19. században E. 302.T. 44. Első ismert tulajdonosa Heischmann Bertalan (Bartoló), aki még 1708-ban jött a városba, és 60 éven keresztül pékműhelye volt itt a piactéren. A központi helyen lévő pékség tisztességes jövedelmet hozott, s még adakozásra is bőven futotta. 1710-ben Glaser János szenátorral együtt a szőlőhegyen kápolnát építtetett Fábián és Sebestyén tiszteletére. 1763-ban fia Heischmann József váltotta fel a pékség vezetésében. 1832-ben a ház egy része még özvegyéé. Orkauer Antal szappanos 1815-ben nyert polgárjogot, s 1799-től 1817-ig volt tulajdonosa a háznak. 1833-ban új gazdája lett a háznak Czinege Antal személyében. Ő 1813-ban érkezett ide a Pozsony vármegyei Vízkelet községből, s egy évvel később nyerte el a polgárjogot. Ekkortól fakereskedése volt a mai Lőrinc utca 5-ös szám alatt, majd a szentmártoni uradalmak, és javadalmak jószágkormányzója lett 1846-ban bekövetkezett haláláig. Az épületben 1834-től Fehér Ló néven kocsma, bormérés volt, amelyet kezdetben Pogácser János kocsmáros bérelt és vezetett, majd Haeck János vett át. Az 1845 végén megszállt a Fehér Ló-ban egy „gyors arcmásoló”, vagyis daugerrotípiás, ami igen ritka volt még abban az időben. Mivel fizetni nem tudott, cserébe daguerretípiai eszközeit Haeck ”adósság feiben lefoglalván 1846. február 27-én Esztergom város Tanácsától az 524. jegyzőkönyvi sz. a. bejegyzett folyamodványa szerint magának hat hétre szolgálandó útlevelet eszközlött ki, ezzel a Városból eltávozván ezen időtől olta soha haza nem került légyen” Egy ideig járta az országot készülékével, majd útja Bukarestbe vitt, ahol az 1850-es években mint jó nevű daguerrotípiás dolgozott, s később fotóműhelyt is nyitott Czinege Antal halála után, 1847-től Lieb Mátyás szentgyörgymezei molnár és lisztkereskedő lett a tulajdonos, mivel felesége Heischmann Anna volt, aki a házat örökölte. Ugyancsak házasság révén lett későbbi tulajdonos Bartha Ármin, aki feleségül vette Lieb Etelkát. Bartha 1869-ben érettségizett a bencés gimnáziumban, s az ott működő Czuczor önképzőkörnek egyik legaktívabb tagja volt. 1874-ben már vármegyei aljegyző volt, majd 1877-ben letette az ügyvédi vizsgát. Irodát nyitott 1894-ben a Szél és Duna utca sarkán Erőss Zsigmond házában (ma Eszperantó utca 21.) mint köz-és váltóügyvéd, később vármegyei főjegyző lett. E mellett igen tehetséges zenész volt, s a Hétfői Kör elnevezésű egyletben működött. Erős (Eisler) Arnold fogorvos 1898-ban költözött vissza Esztergomba a Széchenyi térre a Fehér Ló épületébe, s itt volt a rendelője. A 19. század második felében több közintézmény is helyet kapott a Széchenyi tér 2-es szám alatt. 1850-től ide költözött a községi tanoda, majd tűzoltószertárnak is használták, ezt követően csendőrségi és rendőrségi laktanya volt a századfordulóig. A Lieb-féle lisztkereskedést tulajdonosként Kohn Gábor vitte tovább. 1924-ben Ganz Lajos volt a tulajdonos. Történelmi sétánknak végére értünk. Reméljük, hogy a házak története kapcsán sikerült megismerkedni az elmúlt évszázadok fontosabb eseményeivel, a tér figyelemre érdemes polgáraival. Természetesen így is csak szemezgetni lehetett a sok és szerteágazó anyagból. Arra, hogy a közel ezer tulajdonosra, lakóra egyenként kitérjünk nem volt lehetőség. Csupán az érdekesebb és jelentősebb személyeket, boltokat, üzleteket, kereskedéseket, intézményeket emeltük ki elsősorban a 18-19. századból.
Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!